Hát nem tudom… lehet, most jött el az a pillanat, amikor elegánsan hátralépve be kellene ismerni, ez most nem az én darabom, magamba roskadva inkább hallgatni, mintsem a Pótkolbászról (avagy Szurrogátum Delikáteszről) bármit is írni. Ami meglehet, annak ellenére, hogy nem villanyozott fel, zseniális színpadi munka, csak nem vagyok eléggé érzékeny hozzá, vagy csak rossz passzban kapott el. A Jó pálinka stábja (a WSSZ és Junion Színház közös projektje) legújabb szombathelyi kamaratermi darálója tényleg zavarba hoz, mert nehéz bármit is mondani róla.

Galéria: A nyomozó nyomoz, és iszik

A fő hiba, hogy nem ismerem Hamvas Béla „Bizonyos tekintetben” című kisregényét, amiből elvileg a tölteléket gyúrták. Pedig a szerző nagy kedvencem. (A háziasszonyok azon alfajához tartozom, akik az ágyuk fölötti könyvespolcon nem Wass Alberteket vagy Kiskegyedeket, hanem Hamvas Béla köteteket tartanak. Ez van.:)

Galéria: A tengerész tölt, és iszik

Ráismerek, fel-felkapom a fejem egy-egy húzósabb gondolatsorra. Hamvas Béla azonban így ledarálva annyira tömény, hogy színpadon követhetetlen, gondolatai feldolgozhatatlan szózuhatagnak tűnnek. Nem tudom, mennyi a színpadi történetből az, ami tényleg Hamvas Béla (a mélyfilozófiai vonal biztosan), és mennyi, amit Sultz Sándor gondolt hozzá. Így aztán azt sem tudom, vajon Hamvas Bélában (megelőzve korát) rejtőzött-e ez a véres-kolbászos, Quentin Tarantinót eszembe juttató vonal, vagy csak szimplán a szombathelyieknek sikerült kikeverni a darabból ezt a szürreális gasztro-horrort.

Galéria: A hazug meg teker

Így aztán nem érzem, ez a mű, így előadva, valóban tisztelgés-e Hamvas Béla és életműve előtt. Extrém felfogás, miközben hús-vér kolbásztöltögetés zajlik tőlem pár lépésnyire, a fűszerek szaga megcsapja az orrom, közben bizarr irracionális fazonok szájából félig humorosan félig komolyan Hamvas Béla gondolatai peregnek. Szürreális.

Galéria: és csak töltenek és töltenek

Egy ideig úgy voltam vele, mint a nyomozó, próbáltam figyelni, összerakni, ki kicsoda, miről is beszél, ráhegyeztem magam a mellékszálakra is, arra például, hogy vajon ki gyújtotta fel a 21-es számú barakkot. Nagyon szerettem volna megtudni… Egy idő után aztán a kolbász-kapitány győzött bennem is, egykedvűen feladtam mindenféle értelmi megközelítést.

Az sem véletlen, hogy a szünetben tanácstalanul nézegetünk egymásra: vége van, vagy lesz még? Néhányan kabátért álltak sorba, ők már határoztak. Mi kivártunk.

Galéria: Valaki aztán feltámad.

Mert alapvetően nem rossz ez, a színészek például kifejezetten tetszenek. Orosz Robi világmegváltó, hazugságból építkező Antikrisztusát szeretem, újabb színfolt tőle. Végre Horváth Ákos is megmutathatja magát, remekül hozza ezt az elhízott, agyilag topa kapitányt, pedig eredendően ez a szerep nem hinném, hogy az ő karaktere. Endrődy Krisztián hercege is rendben lévő munka, ahogy kifejezetten jó Dózerként a fiatal Varga Dóra is. Miattuk maradok, mert tényleg jól játszanak, élvezem a lopott poénokat is. Ezek tartják bennem a lelkeket.

Galéria: Valaki nem.

Csak az amit-tel vannak fenntartásaim… Egy dolog, hogy nem ragad magával, másrészt viszont vitathatatlanul szokatlan, ettől aztán érdekes is. Kivesézhetném, hentesbárddal ízekre lehetne szedni a színpadi karaktereket, lehetne hosszasan a történetet is mesélgetni, de aki kíváncsi rá, inkább nézze meg, mielőtt lelövöm a poént.

Polgárpukkasztó, de szerinted ez jó? – eljövet a ruhatárban ezt harsogja egy hölgy a párjának. Nem tudom – jött rá a válasz. Én sem tudom, úgyhogy hasonlóan homályos hamvasbélai mondattal válaszolok, mint amilyeneket a darabban hallhattunk: „A pácban mindenki benne van.” (Karnevál)