Az ufóvadászok szerint itt a bizonyíték: a NASA felvételén űrlényeket látni

A dailystar számolt be arról, hogy lelkes ufóvadászok hosszú órákat töltöttek el azzal, hogy a NASA felvételeit átbogarásszák. Ez a kérdéses felvétel is a Marson készült, és az ufológusok szerint két űrlényt is sikerült rajta lencsevégre kapni. Scott C. Waring ufóhívő szerint ez a felvétel is kétségtelen bizonyíték arra, hogy léteznek földönkívüliek.

Ufókra bukkantak a NASA egyik űrfotóján
Nyugat.hu

Az egyik alak, aki a Mars felszínén áll, alacsony és kövér, a másik pedig kétszer olyan magas és vékony , mit a társa - jegyzi meg honlapján az ufológus. Aki egy mesterséges falat is látni vél a felvételen.

A tudósok azonban azt állítják, mindez csupán optikai csalódás, köveket láthatunk, semmi mást.

Önök kinek hisznek?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek