Október 25-én avatják fel a Szombathely és Győr közti gyorsforgalmi utat

A forgalomnak valószínűleg csak pár nappal később adják át.

Október végéig elkészül az M86-os gyorsforgalmi még hiányzó, Hegyfalu és Csorna közti szakasza - erősítette meg telefonon a NIF Zrt. Ezzel befejeződik a Szombathely és Győr, illetve az M1-es autópálya közti főút közel tíz évig tartó előkészítése és felújítása.

Az utolsó simítások
Bonyhádi Zoltán

A NIF Zrt-től azt is megtudtuk, hogy kitűzték az útavatás időpontját, ez október 25-én lesz, a pontos időpontot és helyszínt később közlik. Egy hete írtuk, hogy csúszik az átadás, mert nehezen találnak olyan vezető kormánypolitikust, aki szívesen adná át a Simicska-féle Közgép közreműködésével elkészült utat.

A NIF most is annyit közölt, hogy szervezés alatt van az avatás, még nem végleges, ki fogja átadni az utat. És a forgalom sem indul el rajta azonnal, a tényleges befejezés október utolsó hetére várható.

De amint készen van az út, az október 25-i avatás után azonnal elindul rajta a forgalom is. A NIF szerint ez legkésőbb október 31-ig megtörténik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet