Manipulálja újfent a Karneválszínházat! – Most beleszólhat!
A különleges szombathelyi színházi projekt, a Netkomédia új fejezethez érkezett. A zsűri előzetes szűrése után Kiss Judit Ágnes és Lőrinczy Attila szinopszisa közül dönthetjük el, melyiket szeretnék Karneválszínházon látni. A szavazatokat március 2-ig várják.
Február 16-án lezárult a Netkomédia második fejezete, véget ért a pályázatok beküldésének időszaka. A zsűri előzetes szűrése után Kiss Judit Ágnes és Lőrinczy Attila szinopszisa maradt versenyben. A komédia-tervezeteket a netkomedia.hu-n bárki elolvashatja, sőt szavazhat is arra, kinek az írás-ötletéből valósuljon meg a nyár végi szombathelyi karneváli színházi komédia…
„Jegyezd meg, fiam, a pénz a szemétben van” – A Könnyű préda
A verseny jelen állása szerint magasan Lőrinczy Attila Könnyű prédája vezet, amelynek helyszíne egy igen gazdag (szombathelyi?) nagypolgári ház terasza, kertje vagy parkja. Központi alakja egy ötven körüli hervadó szépasszony, akit az alkotó jobb híján Klárikának nevezett el, és aki nemrégiben veszítette el jóval idősebb férjét, Gyurit, a város nagy tekintélyű polgárát, aki (eldöntendő kérdés) lehetett építési vállalkozó, sztárügyvéd, vagy akár bankelnök is. Klárika Gyuri halála után új életet kezdhet. Titokban erre várt, erről ábrándozott már jó ideje, hogy majd most jön el a mámoros szabadság, az önmegvalósítás…
A darab ott kezdődik, hogy Klárika megözvegyült, és hatalmas vagyon örököse lett. A netkomédia kulcsfigurái izgalmas mai karakterek: például negyvenéves Gyurika, és barátja, Patek, a világmegvető, Ricsi, a jómódú autókereskedő, Gyuri húga a hetven felé járó Dorothea, (Thea) ezoterikus parafenomén, Krisztián, a Gyuri-birodalom fiatal titánja, a négy nyelven beszélő jogász-közgazdász. És ki ne felejtsük Richter urat, aki 1992-ben a hulladékégetőt privatizálta, és most csendestársként Klárikát szeretné a bevonni az üzlet bővítésébe. Ausztriából hozna ide szemetet. Jelmondata: „Jegyezd meg, fiam, a pénz a szemétben van.“ (További részletek a honlapon…)
A szinopszis szerzője, Lőrinczy Attila 2009 óta vezető dramaturgja a Vígszínháznak, 1959-ben született Budapesten. Íróként, műfordítóként és dramaturgként dolgozik. Az általa jegyzett színdarabok listája itt megtekinthető…
Ez színház, nem melegfelvonulás - A Köpönyegforgatós
A másik jelölt darab-tervezet szerzője Kiss Judit Ágnes, netkomédiájának munkacíme: Köpönyegforgatós. Az alapötlet: „a nagy múltú vidéki város színháza új előadásra készül. Egy kortárs hazai darabot próbálnak, amely a rendező, Bartos Márton szerint nagy közönségsikerre tarthat számot, mivel egyszerre klasszikus és modern, így a nézők minden rétege megtalálhatja benne a neki tetszőt. A főszereplő, Birtalan Lenke azonban egy párhuzamosan futó mozgásdarab próbái során súlyosan megsérül, ami lehetővé teszi Fahne Konstantin színházigazgató számára, hogy szerződtesse Csillag Hajnalkát, a Botrányos szerelmek című népszerű sorozat Stelláját, akit azonban a társulat nem fogad jó szívvel. Szilárd Elvira, városanya figyelmezteti Konstantint, hogy a kulturális változások szellemében a város vezetése valódi klasszikust szeretne látni, felemelő darabot mély mondanivalóval. Az igazgató hívatja Bartos rendezőt, és figyelmezteti, hogy semmiképp sem szeretne a premieren valami botrányos, erkölcstelenséget látni, a darabban szereplő római istennőket sem játszhatják férfiak, ez színház, nem melegfelvonulás. Bartos kétségbeesetten védekezik, de elkezdi átalakítani és húzni a szöveget…(További részletek a honlapon olvashatóak…)
A szinopszis szerzője, Kiss Judit Ágnes költő és írónő, 1973-ban született Budapesten. Junior Parnasszus-díjas. Az ELTE bölcsészkarán magyar, a Színművészeti Egyetemen drámatanári, a Pécsi Tudományegyetemen oboa szakot végzett. 2004 óta publikál, első kötete Irgalmasvérnő címmel 2006-ban jelent meg.
Abba is beleszólhatunk, melyik szerepet ki játssza
A zsűri a közönség voksait figyelembe véve választja majd ki a megvalósítandó komédiát. A tervek szerint mi nézők aztán arról is szavazhatunk, melyik szerepben melyik színészt látnánk szívesen (bizonyos keretek között). Az előzetes tervek szerint az olvasópróbákat, végül pedig a bemutatót is élőben közvetítik a neten.
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
A más(od)ik te magad légy!
Anyádat, hogy nem én vagyok a gyerekünk apja!
Viszkit nem kérek, mert még szoptatok
Top menedzser-egerek a pácban
A keringőkirály megashowja - André Rieu bécsi koncertjén
Itt járt… a Deep Purple
Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos
Itt járt...Antall József
Szombathely régen és ma - A Püspökvár
Szombathely régen és ma - A Megyeháza
Szombathely régen és ma - A Nagyszálló
„Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”
Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival
V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros
- Nyugat-túra
- Savaria Karnevál 2011
- VOLT Fesztivál 2011
- Mediawave 2011
- Savaria Karnevál 2010
- Sziget Fesztivál 2010
- VOLT Fesztivál 2010
- Savaria Karnevál 2009
- Sziget Fesztivál 2009
- VOLT Fesztivál 2009
- Savaria Karnevál 2008
- Sziget Fesztivál 2008
- VOLT Fesztivál 2008
- Savaria Karnevál 2007
- Sziget Fesztivál 2007
- VOLT Fesztivál 2007
- Savaria Karnevál 2006
- Sziget Fesztivál 2006
- VOLT Fesztivál 2006
- Savaria Karnevál 2005
- Sziget Fesztivál 2005
- VOLT Fesztivál 2005
- Savaria Karnevál 2004
- Sziget Fesztivál 2004
- VOLT Fesztivál 2004
- Savaria Karnevál 2003
- Sziget Fesztivál 2003
- VOLT Fesztivál 2003
- Savaria Karnevál 2002
- Sziget Fesztivál 2002
- VOLT Fesztivál 2002
- Savaria Karnevál 2001
- VOLT Fesztivál 2001

