Ismert öregdiákok az NLG pályaorientációs napján

Mára sikeres, ismert öregdiákokkal tartottak pályaorientációs napot a Nagy Lajos Gimnáziumban péntek délelőtt.

A Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesülete által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken a 11-12. évfolyamos gimnazistákon kívül az iskola mára sikeres, ismertté vált öregdiákjai is részt vettek. Az érdeklődési köröknek megfelelően hat szekcióban - - jogi, orvosi, közgazdasági, műszaki, bölcsész és természettudományi - zajlott a rendezvény, melynek célja, hogy segítsenek az NLG-s fiatalok pályaválasztásában.

A meghívott vendégek a teljesség igénye nélkül: Popovicsné dr. Tisza Edit, a Vas Megyei Kormányhivatal igazgatója, dr. Berényi Tamás ügyvéd, dr. Spitz János nyugalmazott kollégiumvezető bíró, Gáspár Péter építész, prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház igazgatója, Barta Balázs üzletember, Gáspár Gergely NymE EHÖK elnök, dr. Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, Rozmán Gyula, a Nagy Lajos Gimnázium nyugalmazott igazgatója és dr. Németh István, a NymE dékánhelyettese.

Ők, valamint a többi meghívott NLG-s élményeiről, a pályaválasztásuk motivációiról, illetve az ezzel és a munkájukkal kapcsolatos tapasztalataikról is meséltek. Bemutatták szakmájukat, a diákok így első kézből tudhatták meg, milyen például kórházigazgatónak, vagy jogásznak lenni. Többen fel is ajánlották, hogy szerveznek csoportos látogatást munkahelyükre, így például a leendő orvoshallgatók is megnézik majd a szombathelyi kórházat.

Dr. Balázsy Péter, az Öregdiák Egyesület titkára elmondta, hogy az I. Pályaorientációs Nap pontosan beleillik az egyesület rendezvényeinek sorába, mivel az egyesület legfőbb célja, hogy igazi közösséget formáljon az gimnázium öregdiákjaiból, illetve minden eszközzel segítse az iskolában folyó munkát és a jelenlegi diákokat. Havonta rendeznek - mindenki számára nyitott - öregdiák estéket, ahol szintén ismert NLG-sekkel találkozhatnak az érdeklődők (az első vendég Pusztay János nyelvészprofesszor volt), de a január 12-i immáron hagyományossá vált NLG Szimpátia Bálra is várják az érdeklődőket.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

     

    Gyalázat, ami itt van - Gyebrovszki János a „fűhelyzetről”

    A nyugat.hu-hoz beküldött olvasói levélre reagálva a 13. számú választókerület képviselője kifejtette véleményét a fűről, fákról és a jelenlegi városvezetésről.
     

    Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú

    Mi köze Őszödhöz, Gyurcsányhoz és Rózsa-Floreshez? Hogyan hallgatózhatott 2006-ban abban a lakásban, ami már nem is Rózsa-Floresé volt? - Rákérdeztünk a részletekre.
     

    Duplán fizettet a GYSEV?

    A gyorsvonati pótjegy bevezetése nem ment zökkenőmentesen, állítólag duplán kell megfizetni az árát. Az utasok persze felháborodtak.
     

    Bezárt, kinyitott, nincs víz - mi lesz az MMIK-val?

    Nem szállítják el a szemetet, elzárják a vizet, felmondanak a bérlők. Csak néhány a szombathelyi MMIK problémái közül.
     

    Bozótharc - a söpteiek nem akarnak szombathelyiek lenni

     

    Követtük a félezer német zarándokot

    Rottenburg-Stuttgart Egyházmegyéjéből jöttek Szombathelyre, hogy leróják tiszteletüket Szent Márton előtt.
     

    Szili valótlan és nevetséges lejáratási kísérletnek tartja hírbe hozását

    Közölte: nincs köze Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásához.
     

    Az őszödi beszéd Kósáig vezet? - Gyurcsány megszólalt

    Gyurcsány Ferenc Szombathelyen reagált a Heti Válasz cikkére. Szerinte Debrecenig vezetnek a szálak.
     

    Vas megyei koronatanú nevezi meg az őszödi beszéd kiszivárogtatóit

    Katalin, Imre és Ferenc árulta el Gyurcsányt Szabó Bálint szerint.
     

    Iskolamacera: elbukott a nárai szülők kísérlete

    Az iskolaalapítók nem számoltak az illetékes hivatal merevségével. Ha ismét próbálkozni akarnak, mindent elölről kell kezdeniük.
     

    Talpaink egymásra lépnek: itt a Nemzeti Összetartozás Dala

    2010 óta minden év június negyedikén Trianonra emlékezik az ország, amit most egy dallal is megfejeltek.
     

    Meddig lesz zárva a belvárosi benzinkút?

    Jó kérdés, egyelőre mi sem tudtuk meg a választ. A vállalat a bezárás mellett döntött, a pletykák szerint a bérlővel volt gond.
     

    Drasztikus leépítések a szombathelyi egyetemen?

    Nagy a bizonytalanság, mindenki csak találgat, kit érint majd a „konszolidáció”.
     

    Kamerával figyeli a rendőrség a Belügy előtt Orwellezőket

     

    Gyurcsány Szombathelyre jön, és két padot felavat

    Alig pár hónap telt el január óta, de a votl kormányfő már megint erre jár.
     

     

     

    Halálos motorbaleset Gasztonynál - Ducatival szalagkorlátnak

    Életét vesztette egy motoros szombaton délben a 8-as főúton, Gasztonynál. Teljes az útzár, nagy kerülővel lehet eljutni Szentgotthárdra.
     

    Jótékony medve járt a gyerekosztályon

    Jótékonykodott a büki Mackó-Kuckó a Markusovszky gyerekosztályán
    Mankókat, édességet és készségfejlesztő játékokat kaptak a kis betegek.
     

    Két halálos gázolás a körmendi területen