Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét

Botka László és az LMP már reagált is.
 
 

Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét

Botka László és az LMP már reagált is.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Őrizetbe vették Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP elnökét

Botka László és az LMP már reagált is.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is megerősítette, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vették Czeglédy Csaba szocialista politikust.

A PestiSrácok.hu szerdán írta meg, hogy őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád megyei igazgatósága az MSZP-nek és a DK-nak is jogi képviseletet adó Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi képviselőt. Azt írták, hogy a megyei NAV igazgatóság nyomozói több helyszínen - Szombathely, Sümeg, Budapest, Csabrendek - tartottak házkutatást és hat embert őrizetbe vettek, majd költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Úgy tudják, a gyanúsítottak egy Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást. A hírportál információját a hatóságok nem erősítették meg.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MTI-nek küldött közleményt az üggyel kapcsolatban. Azt írta: Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus őrizetbe került, és „amennyiben ez is egy a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül, akkor azoknak kell felelniük, akik ebben részt vettek”.

„De amíg ez kiderül, felkérem az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet. A párt vezetését pedig arra kérem, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik” - közölte Botka.

Nem sokkal ezelőtt a szombathelyi LMP-től is kaptunk egy közleményt, ők azt írják, hogy ha kiderül Czeglédy bűnössége, akkor távoznia kell a szombathelyi közéletből. Ugyanakkor hozzátették, hogy „sajnálatos módon azonban a kormánypártokhoz köthető ügyekben nem mindig lépnek fel ilyen határozottan a hatóságok, így reméljük, hogy a jövőben nem csak ellenzéki politikusok vagy médiavállalkozóknál indulnak vizsgálatok, hanem a mesébe illően meggazdagodó Fideszes politikusok és oligarchák ügyében is.”

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés