Református iskola lesz a Szent-Györgyi helyén

A református egyház kapja meg a 2010-ben bezárt szombathelyi középiskola épületét. Kulturális központot is terveznek.
 
 

Református iskola lesz a Szent-Györgyi helyén

A református egyház kapja meg a 2010-ben bezárt szombathelyi középiskola épületét. Kulturális központot is terveznek.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Református iskola lesz a Szent-Györgyi helyén

A református egyház kapja meg a 2010-ben bezárt szombathelyi középiskola épületét. Kulturális központot is terveznek.

Sikertörténetként beszélt az egykori Szentgyörgyi Középiskola épületéről Puskás Tivadar polgármester, egy nagy bejelentő sajtótájékoztatón. Az iskolát egyébként az ő polgármesteri ciklusa elején zárták be, hiába a tüntetésekben is megjelenő tiltakozás, és az is, hogy tulajdonképpen komoly szakmai oka sem volt. Minderről külön rovatunkban olvashatnak bővebben.

Jól megnézték, most tárgyalnak

Szóval, most Puskás azt mondta, a 2010-es választási győzelem után újra kellett szervezni a város oktatását, és így ürült meg több épület és épületrész. Köztük a Joskar-Ola lakótelepen lévő épület is. Sokat gondolkodtak a hasznosításon, tárgyaltak oktatási intézményekkel, bürokratikus intézményekkel (szerintünk itt az irodaházi funkcióra gondolt), végül megkereste a várost a Dunántúli Református Püspökség.

Ők elmondták, hogy Szombathelyen akarják létrehozni egy oktatási, kulturális intézmény regionális központját, és ehhez keresnek ingatlant. Majd megnézték az épületet és elfogadhatónak tartották.

Jakab Bálint református lelkész sem mondott sokkal többet. Az épületet megnézte a püspök és az egyház vezetősége is, is valóban egy református iskolát akarnak benne elindítani. Plusz egy kulturális központot, ami nyitott lenne mindenki, de elsősorban a városrész lakói számára. Terveik szerint ebből nőne majd ki egy regionális intézmény.

Csak egy dolog biztos: valami lesz

Lendvai Ferenc, a választókerület képviselője (és képviselőjelöltje) is kihasználta az alkalmat, és nagyon örült, hogy élettel telik meg az évek óta üresen álló épület. És, hogy a jövő heti közgyűlésen lesz róla egy napirendi pont, amikor megtárgyalhatják a képviselők.

Aztán megpróbáltunk még több információt megtudni, kevés sikerrel. Folynak a tárgyalások, nem tudni, melyik tanévben indul az iskola, még előkészítés alatt van minden. Egy konkrétum van, az épületet nem kapja meg tulajdonba a református egyház, hosszú távú bérleti szerződést akar kötni a város.

Úgy tűnik, meg kell várni a jövő heti közgyűlést, hátha ott többet megtudunk.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés