Színház-szenátus, a WSSZ presztízsének növelésére
A szenátorok egytől- egyig Szombathely és a megye prominens személyei, akiknek jelenlétére és támogatására számít a színház. Díjat adományoznak, üléseznek, és utazó „nagykövetekként” hintik a színházbarátok igéjét. Hogy kik ők?
Tizenegy illusztris név, civilek és közéleti szereplők, igazgatók, orvosok, jogászok és üzletemberek, mostantól ők alkotják az újkori Savaria első kőszínházának pártoló szenátusát. Mindannyian sikeres közszerelők, vállalkozók, szakemberek, és rajonganak a szombathelyi színházért. Azt akarják: a Weöres Sándor Színház legyen az ország legjobbja. Alább nem adják - közölték vasárnap este a szenátust bemutató médiadiskurzuson.
Ezt a mai találkozót – jegyezte meg egy ponton a színház Kossuth-díjas örökmozgó atyja, Jordán Tamás - nehezebb volt összehozni, mint magát a színházat felépíteni. Merthogy a tizenegy szenátor – tizenegy rettentően elfoglalt ember. Így esett meg, hogy ketten most is hiányoztak, köztük a szocialisták országgyűlési képviselője, a volt szombathelyi polgármester, dr. Ipkovich György, valamint dr. Kondor János.
„Nagykövetekként” hintik a színházbarátok igéjét
A szenátus a sajtótájékoztató előtt tartotta alakuló ülését, ahol mindannyian három percben ecsetelték, miért is vállalták a feladatot, és hogyan kívánnak saját szakterületükön a színház „nagykövetei” lenni (ezt a szót mi használjuk, ők nem, de a küldetés lényege benne foglaltatik). Már az alakuló ülésén határoztak arról, hogy díjat alapítanak az évad legjobb színészi alakításának, illetve az évad legjobb technikai-, háttér-tevékenységének elismerésére.
Nagyon jól hangzik, hogy egy színháznak szenátusa van, de éppen a fellengzős elnevezés miatt felébredhet a gyanú, hogy itt egy tartalom nélküli buborékról van szó – közölte Jordán. Majd óva intette a sajtót, hogy erre gondoljon, merthogy ez a szenátus gyökeresen más működésre vállalkozik, mint amit általában a testületektől megszoktunk. A grémium célja, hogy civilekként személyükkel, jelenlétükkel támogassák a színházat, és növeljék támogatottságát. Merthogy – fogalmazta meg újfent hitvallását Jordán – a színház nem csupán az előadások terepe, hanem civil találkozóhely, AGORA, amelynek feladata, hogy motorja legyen a szellemi és kulturális életnek. Ehhez azonban szükség van olyan hiteles, köztiszteletben álló civil emberekre, akik a színházat saját környezetükben is népszerűsíthetik.
A szakmai működtetést a direktorra bízzák
A szenátus – adták hírül - eztán évente háromszor ülésezik. Szakmai ügyekben nem lesz hivatott intézkedni, az évad műsortervébe, a társulat összeállításába nem szól majd bele.
Az egyik szenátor, Brumbauer József, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója hivatalosan is bejelentette, ők abban a formában is segíteni kívánnak, hogy eztán évente 10 ezer euróval szponzorálják a színházat. Az ülésen azt is megtudtuk, hogy dr. Fejes Péter például Veszprém megyei főügyészként rajongója a szombathelyi színháznak. Jordán elmondta, ha össze kéne írnia, ki tartozik a színház törzsközönségéhez, az első név Fejes Péteré lenne. Kovács Ferenc megyei elnök azt hangsúlyozta, mennyire fontos szerepe van a színháznak abban is, hogy a határon túli (az őrvidéki és muravidéki) magyarság kisebbségének magyar nyelvű kultúrája is maradhasson, tovább élhessen.
Puskás Tivadar még kiemelte, megszállott emberekkel lehet igazán jó civil összefogást létrehozni, és ez a szenátus ilyen tagokból áll: „A legjobb színházat akarjuk, alább nem adjuk…” – tette hozzá.
A szenátus tagjai
Brumbauer József, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója
Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó tulajdonosa
dr. Fejes Péter, Veszprém megyei főügyész
dr. Ipkovich György, országgyűlési képviselő
dr. Kolbenheyer Ottó, a Madentko Klinika (fő)tulajdonosa
dr. Kondor János, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének elnöke
Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke
dr. Nagy Lajos, a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Németh József, az OTP Bank Észak-dunántúli Régiójának ügyvezető igazgatója
dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára
A WEÖRES SÁNDOR SZÍNHÁZ MIÉRT HOZTA LÉTRE SZENÁTUSÁT?
Nagyon jól hangzik, hogy a Weöres Sándor Színháznak Szenátusa van, de éppen a fellengzős elnevezés miatt felébredhet a gyanú, hogy itt egy tartalom nélküli buborékról van szó.
A Weöres Sándor Színház gyökeresen más működésre vállalkozik, mint amelyet a vidéki színházaktól megszoktunk. Színházunk szeretne lépést tartani azokkal a változásokkal, melyek mindennapjainkat jellemzik, foglalkozik azokkal a problémákkal, mellyel az ország társadalma, kultúrája, művészete küzd, szeretne részt venni azokban a folyamatokban, melyek egy jobb jövő képét vizionálják.
Valljuk, hogy a színház nem csak az előadások otthona, hanem a térség szellemi fellegvára, ahol események sora teszi lehetővé, hogy a polgárok egymással találkozzanak, eszmét cseréljenek, éljenek azokkal a lehetőségekkel, melyek a civil társadalom megerősödését szolgálják.
Ahhoz, hogy a fentiek létrejöjjenek, szükség van a színház presztízsének növelésére. A Szenátus tagjai Szombathely, Vas megye megbecsült, rangos személyiségei. Jelenlétük segíti a Színházat, hogy az a munkájához méltó rangot megszerezze, hogy a média kellő figyelemmel kísérje az itt zajló eseményeket.
A Szenátus lététől, munkájától reméljük, hogy a térség polgárai érezzék, hogy a Weöres Sándor Színház az életüknek szerves része, egy fórum, ahol minden megbeszélhető, ahol nem csak szórakozni, kikapcsolódni lehet, hanem felelősségteljesen részt lehet venni a polgári társadalom, az egészséges kulturális közélet kialakításában.
Szombathely, 2011. június 19.Jordán Tamás
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Plázák, multiplexek árnyékában - mesél a mozigépész
Eldobták az agyukat - Brains koncert a moziban
Torontóból jött vissza Szombathelyre a saját kiállítására
Nevess, vagy deportálnak!
Elhunyt a diszkókirálynő, játsszuk le a legjobb dalait
Itt járt… a Deep Purple
Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos
Itt járt...Antall József
Szombathely régen és ma - A Püspökvár
Szombathely régen és ma - A Megyeháza
Szombathely régen és ma - A Nagyszálló
„Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”
Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival
V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros
- Nyugat-túra
- Savaria Karnevál 2011
- VOLT Fesztivál 2011
- Mediawave 2011
- Savaria Karnevál 2010
- Sziget Fesztivál 2010
- VOLT Fesztivál 2010
- Savaria Karnevál 2009
- Sziget Fesztivál 2009
- VOLT Fesztivál 2009
- Savaria Karnevál 2008
- Sziget Fesztivál 2008
- VOLT Fesztivál 2008
- Savaria Karnevál 2007
- Sziget Fesztivál 2007
- VOLT Fesztivál 2007
- Savaria Karnevál 2006
- Sziget Fesztivál 2006
- VOLT Fesztivál 2006
- Savaria Karnevál 2005
- Sziget Fesztivál 2005
- VOLT Fesztivál 2005
- Savaria Karnevál 2004
- Sziget Fesztivál 2004
- VOLT Fesztivál 2004
- Savaria Karnevál 2003
- Sziget Fesztivál 2003
- VOLT Fesztivál 2003
- Savaria Karnevál 2002
- Sziget Fesztivál 2002
- VOLT Fesztivál 2002
- Savaria Karnevál 2001
- VOLT Fesztivál 2001





