Ezentúl nem szállítgatják a rabokat kihallgatásra Szombathelyen

Telített a szombathelyi börtön, gondot jelentett a bíróságra szállításuk. Bevezetik a távmeghallgatást.

Komoly gondot jelentett a szombathelyi börtönnek, hogy a rabokat a város szélén lévő börtönből a belvárosban lévő bíróságra kellett szállítani meghallgatásra. A Kossuth Rádió ma reggeli adásában Tóth Tamás Tibor parancsnok jelentette ezt be.

A bíróság a belvárosi Szily János utcában van
VB

A szombathelyi börtönben jelenleg 1350 fogvatartott raboskodik, ez a korábbi évekhez képest a duplája. Csak tavaly Vas megyében közel 700 gyanúsítottat és vádlottat állítottak elő a törvényszéken.

A digitális technikának köszönhetően azonban nem kell majd őket a bíróságra szállítani, zárt TV láncon keresztül le lehet bonyolítani a tárgyalásokat.

A börtön a volt laktanya területén, messze a belvárostól
Mészáros Zsolt

Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke ehhez hozzátette, hogy tavaly 80 százalékkal emelkedett az ügyek száma a törvényszéken. 2015-ben a Szombathelyi Törvényszékre érkezett büntetés-végrehajtási ügyek száma 64 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az első félévben még egy fogvatartotti szobát is kialakítanak az intézetben, ami Vas megyében még nem volt. Korábban a fogvatartottak a folyosón várakoztak, aminek nagy volt a biztonsági kockázata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet