Visszaélt hatalmával a fideszes igazgatósági tag? - Vizsgálat a Markusovszky kórházban

A feljelentés szerint Horváth Melinda celldömölki képviselő, a megyei közgyűlés elnökének kabinetfőnöke a Markusovszky kórház igazgatótanácsában betöltött tisztségét használta fel arra, hogy el nem végzett vizsgálatokat fizettessen ki az egészségbiztosítóval.

„A rendőrség azt vizsgálja, hogy a bejelentésben megfogalmazott állítások a valóságnak megfelelnek-e, illetve bűncselekmény gyanúját megalapozzák-e” – áll a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rövid levelében. Egy feljelentés utóélete után érdeklődtünk, ami még május végén érkezett be a rendőrséghez.

Egyesület, mint családi vállalkozás

A feljelentés szerint Horváth Melinda, a Fidesz celldömölki elnöke, önkormányzati képviselő, a Vas megyei közgyűlés elnökének kabinetfőnöke, a Markusovszky kórház igazgatótanácsának tagja ez utóbbi tisztségét használta fel arra, hogy pénzt csikarjon ki az egészségbiztosítótól.

Horváth Melinda 2008-ban, saját lakására bejelentve hozta létre a Vasi Tallér Egyesületet, amely szinte családi vállalkozásként működik. Horváth Melinda lett az elnök, az alakuló ülés jegyzőkönyvvezetője a sógornője, a jegyzőkönyv egyik hitelesítője a férje volt.

Az egyesület célja között – egyebek mellett – szerepelt egészségmegőrző, állapotfelmérő programok, szűrővizsgálatok szervezése. A feljelentés szerint az egyesület – Horváth Melinda kórházi kapcsolatait felhasználva – a kórház beszállítóitól, többek között gyógyszergyáraktól kért és kapott anyagi támogatást, és ezért kórházi megrendeléseket ígért számukra.

El nem végzett vizsgálatokért fizetett az állam?

Mindezek mellett az egyesület tavaly júniusban Kemenesaljai Egészségnapok címmel szűrőprogramot szervezett, ahol több ezer résztvevő személyes adatait, köztük TAJ-számát rögzítette. Az adatok felhasználásával – állítólag - az egészségbiztosítótól olyan vizsgálatok finanszírozását kérte a kórház, amelyeket a valóságban soha nem végeztek el.

Említettük már, hogy a rendőrség vizsgálódik, úgy tudjuk, feljelentés-kiegészítést rendeltek el, vagyis egyelőre kevés az információjuk. A kiegészítés határidejét a hét második felében szabták meg.

Horváth Melindát telefonon hívtuk fel, tőlünk hallott először a feljelentésről. Azt mondta, mindez rosszindulatú, tájékozatlan emberre vall. Kijelentette, az egyesülettel szemben megfogalmazott vádak egyike sem állja meg a helyét.

Vannak még kérdések…

Az ügy további érdekessége, hogy a Markusovszky kórház megbízott kontrolling (azaz ellenőrzési) igazgatója Marton Cecília, a Vas megyei közgyűlés fideszes alelnökének, Marton Ferencnek a lánya.

Kérdés, hogy az ellenőrzéssel megbízott igazgatónak és a kórház működtetőjének, azaz a megyei közgyűlés vezetőinek volt-e tudomásuk az ügyről, már ha az létezik egyáltalán. Horváth Melinda egyébként nem csak a kórház igazgatótanácsának tagja, hanem a megyei közgyűlés elnökének kabinetfőnöke is, és úgy tudjuk, esélyes arra, hogy a Fidesz celldömölki polgármester-jelöltje legyen.

 
 

 
  • #25június.18.18:07SirPÚjVálasz

    Azért azt ne felejtsük el, hogy Celldömölkön meglehetősen nagy a belharc a Fidesznél a polgármester jelöltségért F.Roberta és H.Melinda között... Ahogy ezt a két "embert" ismerem, nem lennék meglepve, ha innen fújna a szél...
    pszichopitekusz remélem te nagyon szabad vagy már :)

     
  • #24június.17.11:46euleÚjVálasz
    Idézet: pszichopitekusz
    mi a pina van, hogy itt egyesek munkaidőben kommentálgatnak? dolgozni! arbeit macht frei.
    ...

    Íme, a fideszesek honnan merítenek!

    Ilyesmivel csak nagyon elvakultak viccelnek...

    ____
    pszichopitekusz írta

    mi a nemiszerv van, hogy itt egyesek munkaidőben kommentálgatnak? dolgozni! arbeit macht frei.

     
  • #23június.17.10:16ltk70ÚjVálasz
    Idézet: fosulis
    zavar az igazság?
    ...

    fosulis: "figyelem magát egy idióta."
    (Laár pour Laár társulat)

     
  • #22június.17.09:02fosulisÚjVálasz
    Idézet: pszichopitekusz
    mi a pina van, hogy itt egyesek munkaidőben kommentálgatnak? dolgozni! arbeit macht frei.
    ...

    zavar az igazság?

     
  • #21június.17.07:39mimikeÚjVálasz
    Idézet: pszichopitekusz
    mi a pina van, hogy itt egyesek munkaidőben kommentálgatnak? dolgozni! arbeit macht frei.
    ...

    Dolgozni? Nyár van,nyár - és szünet!

     
  • #20június.17.02:03pszichopitekuszÚjVálasz

    mi a pina van, hogy itt egyesek munkaidőben kommentálgatnak? dolgozni! arbeit macht frei.

     
  • #19június.16.14:43narancs6024ÚjVálasz
    Idézet: atutazo
    Láthatjuk a kormány 29 pontjából,hogy mennyire (kiknek )akarják jobban csinálni.Ezeket a helyi
    majmokat ( styl m.klós,marton(kiszolgáló)z.olt,
    sós(patkány)j.
    ...

    Rég nevettem ilyen nagyot,szerintem még a "főkatona" is meghallotta! Oszt jó napot! Mi lenne velünk, ha ezeknek nem kelne fel a nap?

     
  • #18június.16.11:15fosulisÚjVálasz

    Korrupció,Megvesztegetés,Állami pénz lenyúlás!

    M.rtonok, K.vácsok! Zsoltok, Ferencek, Jenők jutnak az eszembe!

    Több ezer résztvevő személyes adatait rögzítette, így könnyen össze lehetett több ezer ajánlószelvényt szedni!

    "Marton Cecília, a Vas megyei közgyűlés fideszes alelnökének, Marton Ferencnek a lánya."

    Marton Cecília pályakezdőként csöppent Igazgatói székbe!Hosszú pályát nem futott be, nem tudom, hogy ilyen fiatalon hogyan lehet igazgató?

     
  • #17június.16.11:13fosulisÚjVálasz
    Idézet: reasonable
    Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy hol kávézik a polgármester, csak azt mondom, ha már ilyen nyugatos bértollnokokat alkalmaznak a mi pénzünkön, legalább okosabban csinálnák.
    ...

    Melyik vagy közüllük reasonable?

    No nézzünk a FIDESZ ZRT. -ben, amiben már a Gy.mesi is részvényes lett, TŐKE-emeléssel, hogyan mennek a dolgok!

    M.rton Röfi Zsolt: Soha még senki nem látta dolgozni, mindig a bizniszen és az evésen jár az agya! Még a közgyűlésen is pikniket rendezett! Még ott sem tudta magát türtőztetni! Magellán Center egyik leendő tulajdonosa, mellette több vállalkozásban van érdekeltsége. Ő volt az aki lecserélte a tulipánt narancsra! A választókerületében még sosem látták! Egy Apeh vizsgálat kijárna neki, testsúlyából ítélve nem élhet rosszul!

    Sz.kály Gábor: Sohasem volt munkahelye, egy elég drága motorral és egy nem olcsó személyautót használ. Testi sértést és garázdaságot követett már el! Soha még nem kapott Apeh vizsgálatot szerintem, rá férne már egy! Javaslom itt leányvállalat létrehozását Szakály Security néven!

    Bazári L.záry, Sző fon nem Sz.kács megélhetési politikusok.

    M.lnár Styl Miklós a városból él, lásd ruhaüzlet, kávézó, lakásbérlet, ing eladás!

    És még folytathatnám a sort...

     
  • #16június.16.10:56reasonableÚjVálasz
    Idézet: fosulis
    Ha nem járna oda az Ipkovich akkor meg azt mondanád, azért nem jár oda, mert Fidesz közeli érdekeltség!
    Vagy már a Polgármesternek is megvan szabva hova járhat?
    ...

    Engem aztán nagyon nem érdekel, hogy hol kávézik a polgármester, csak azt mondom, ha már ilyen nyugatos bértollnokokat alkalmaznak a mi pénzünkön, legalább okosabban csinálnák.

     
  • #15június.16.09:49fosulisÚjVálasz
    Idézet: reasonable
    Nem kell ezen meglepődni, ha ismered kiknek az érdekeltségi köréhez tartozik a nyugat.hu.
    Annyit érnek el vele, hogy a párt után, ezt is leépítik.
    ...

    Ha nem járna oda az Ipkovich akkor meg azt mondanád, azért nem jár oda, mert Fidesz közeli érdekeltség!
    Vagy már a Polgármesternek is megvan szabva hova járhat?
    Ebből is lehet, látni, hogy ő mindenkit elfogad Polgármesterként a baloldalikért mind a jobboldaliakért dolgozik!
    A szerződés egyébként nem mostanában keletkezett, amivel megszerezte Styl Miklós a kávézót!

     
  • #14június.16.00:18reasonableÚjVálasz
    Idézet: pokroc
    Komolyan úgy érzem, hogy a nyugat bizonyos cikkeket, csak "nemkellfidesz", "fosulis" és "eule" kedvéért ír és tesz ki az oldalra, hogy azt a látszatot keltse a kb 9000 olvasóval...
    ...

    Nem kell ezen meglepődni, ha ismered kiknek az érdekeltségi köréhez tartozik a nyugat.hu.
    Annyit érnek el vele, hogy a párt után, ezt is leépítik.
    Nem vagyok elragadtatva a helyi Fideszes bandától, de úgy tűnik a helyi Mszp még ostobább.
    Ha már ennyire nem megy, hogy ilyen eszközökhöz nyúlnak, legalább csinálják következetesen. Legutóbb az art cafe-s fikázó cikk után pár nappal pl. a drága polgármesterünket láttam ott ücsörögni. Őt nem zavarta a 300 ft-os kávé, meg az, hogy nem volt virsli. :)

     
  • #13június.15.23:19fosulisÚjVálasz
    Idézet: Nemkellfidesz
    Kedves Pokróc!

    No nézzünk csak körül az ön által oly nagyra tartott szombathelyi FIDESZ ZRT.
    ...

    No nézzünk a FIDESZ ZRT. -ben, amiben már a Gy.mesi is részvényes lett, TŐKE-emeléssel, hogyan mennek a dolgok!

    M.rton Röfi Zsolt: Soha még senki nem látta dolgozni, mindig a bizniszen és az evésen jár az agya! Még a közgyűlésen is pikniket rendezett! Még ott sem tudta magát türtőztetni! Magellán Center egyik leendő tulajdonosa, mellette több vállalkozásban van érdekeltsége. Ő volt az aki lecserélte a tulipánt narancsra! A választókerületében még sosem látták! Egy Apeh vizsgálat kijárna neki, testsúlyából ítélve nem élhet rosszul!

    Sz.kály Gábor: Sohasem volt munkahelye, egy elég drága motorral és egy nem olcsó személyautót használ. Testi sértést és garázdaságot követett már el! Soha még nem kapott Apeh vizsgálatot szerintem, rá férne már egy! Javaslom itt leányvállalat létrehozását Szakály Security néven!

    Bazári L.záry, Sző fon nem Sz.kács megélhetési politikusok.

    M.lnár Styl Miklós a városból él, lásd ruhaüzlet, kávézó, lakásbérlet, ing eladás!

    És még folytathatnám a sort...

     
  • #12június.15.23:02cadgersÚjVálasz

    A korrupció véleményem szerint nem párt, hanem egyénfüggő, és ez már igazi hungarikum!

     
  • #11június.15.21:50NemkellfideszÚjVálasz
    Idézet: pokroc
    Komolyan úgy érzem, hogy a nyugat bizonyos cikkeket, csak "nemkellfidesz", "fosulis" és "eule" kedvéért ír és tesz ki az oldalra, hogy azt a látszatot keltse a kb 9000 olvasóval...
    ...

    Kedves Pokróc!

    No nézzünk csak körül az ön által oly nagyra tartott szombathelyi FIDESZ ZRT. -ben (Rejtő Jenő úgy írná, hogy kés vagy bevételi társaság)

    Marton Zsolti (Röfi) : sohasem volt munkahelye, megélhetési politikus, milliomos

    SZakály Gábor: sohasem volt munkahelye, megélhetési politikus, szintén milliomos
    Szakács Dávid: Sohasem volt munkahelye, megélhetési dadogó, nem tudjuk hogy milliomos e, köztünk szólva nem is tudjuk miből él
    Lazáry Viktor: életében nem dolgozott, megélhetési politikus, nem tudjuk mennyire milliomos, de őt sem tudjuk miből él

    És még sorolhatnám.
    Ön szerint, amit a képviselő urak kifelé mutatnak életükből, életszinvonalukból, azt lehetne finanszírozni azokból a pénzekből ami a vagyonnyilatkozatukban van ?

     
  • #10június.15.21:39fosulisÚjVálasz

    Kedvenc cikkem:

    http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/23859_tisztulnia_kell_kozgyulesnek_interju_dr._gyimesi

    Gy.mesi Józseftől idézek!

    "A Fidesz ma Szombathelyen lényegében egy részvénytársaságként működik, részvényesei a kompenzációs lista elején találhatók. "

     
  • #9június.15.21:34fosulisÚjVálasz

    http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/22379_elkezdodott_fidesz_erozioja

    K.vács Ferencről ez jut eszembe!

     
  • #8június.15.21:08fosulisÚjVálasz

    Korrupció,Megvesztegetés,Állami pénz lenyúlás!

    M.rtonok, K.vácsok! Zsoltok, Ferencek, Jenők jutnak az eszembe!

    Több ezer résztvevő személyes adatait rögzítette, így könnyen össze lehetett több ezer ajánlószelvényt szedni!

    "Marton Cecília, a Vas megyei közgyűlés fideszes alelnökének, Marton Ferencnek a lánya."

    Marton Cecília pályakezdőként csöppent Igazgatói székbe!Hosszú pályát nem futott be, nem tudom, hogy ilyen fiatalon hogyan lehet igazgató?

     
  • #7június.15.20:49atutazoÚjVálasz

    Láthatjuk a kormány 29 pontjából,hogy mennyire (kiknek )akarják jobban csinálni.Ezeket a helyi
    majmokat ( styl m.klós,marton(kiszolgáló)z.olt,
    sós(patkány)j. a helyi irányitás közelébe sem
    szabad engedni!Ekkor még nem emlitettem a fdr.-t,
    és a főkatonát,a törpe kéményseprőt,stb.
    Ezek mind arra néznek,ahol a nap kel.Köpönyegfor-
    gatók!!!

     
  • #6június.15.20:15euleÚjVálasz
    Idézet: pokroc
    Komolyan úgy érzem, hogy a nyugat bizonyos cikkeket, csak "nemkellfidesz", "fosulis" és "eule" kedvéért ír és tesz ki az oldalra, hogy azt a látszatot keltse a kb 9000 olvasóval...
    ...

    Ha a nyugat.hu az én kedvemért írna, tönkremenne. :) Te meg azt a látszatot kelted, hogy fideszes köz-szereplő csak tisztességes lehet... Arra nem gondolsz, hogy ha mégsem az, és ez később derül, amikor még több lesz a rovásán, az a Fideszre fog visszaütni? Pl. az önkormányzati választásokig még van pár hónap. Semmi kifogásom amúgy, nyerjék meg azt is, ha jobban csinálják, mindenki jól jár!

     
  • #5június.15.19:57pokrocÚjVálasz

    Komolyan úgy érzem, hogy a nyugat bizonyos cikkeket, csak "nemkellfidesz", "fosulis" és "eule" kedvéért ír és tesz ki az oldalra, hogy azt a látszatot keltse a kb 9000 olvasóval, hogy mekkora ellenszélben van ma magyarországon a Fidesz.
    Hát el kell keserítsek mindenkit, aki így gondolkodik:
    Jelenleg a maffia szó magyarországon sokkal közelebb áll a baloldalhoz, mint a fideszhez... sorry.... tény.
    Ez pedig ismét egy olyan cikk, amiben mégcsak most indul a nyomozás, de arra tökéletesen jó, hogy hangulatot generáljon.
    Gyakran a "vergődik a hal" képzetét adja az olvasóknak.

     
  • #4június.15.19:41euleÚjVálasz
    Idézet: Csarli
    Egyenlőre még kérdéses az ügy, úgyhogy előre ne vonjunk le belőle semmi hátsó szándékot.
    ...

    Egyelőre - így 'n' nélkül írandó... Remélem, hogy a törvény kormányváltás után is törvény marad! Ha Hagyó és társai rossz fényt vetettek pártjukra, miért ne történhetne meg ugyanez más pártokkal, ha ez lelepleződik? De úgy tűnik, tisztességesen szerepelni a nehezebb egyeseknek... Legyen ITT AZ IDŐ arra is, hogy ne a hatalommal való visszaélés, hanem a tisztesség domináljon!!!

     
  • #3június.15.19:05fosulisÚjVálasz

    Szerveződik a MAFFIA már nem csak Szombathelyen, hanem a Megyében is ott vannak!

     
  • #2június.15.18:32CsarliÚjVálasz

    Egyenlőre még kérdéses az ügy, úgyhogy előre ne vonjunk le belőle semmi hátsó szándékot. Ez a hír amúgy is Nemkellfidesz és a hasonló maszopos hozzászólóknak tették fel, hogy hetente egyszer az ilyen hírek olvasata közben tudjanak maszturbálni a monitor előtt.

     
  • #1június.15.17:34NemkellfideszÚjVálasz

    Fas*a kis családi vállalkozás ez a FIDESZ ZRT.
    Úgy látom, hogy úgy szerveződik mint a maffia...komplett családok élnek a politikából! Remélem Zuhslag és Hagyó Miklós mellé kerülnek ők is.
    És ez csak a kezdet.Lesznek majd itt cifrább dolgok is, amikor az úgynevezett új többség elveszti a választást ősszel, és kiderül hogy kinek mennyi pénzt talicskáztak ki a szombathelyi tulajdonú cégekből, meg innen onnan....Lassan kezdődik a visszaszámlálás Röfi Zsolti, Zakkant Miki, meg az egész bűnbanda!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

Demagóg, de zseniális húzás a Fidesztől

Az állami támogatás elvonása a pártoktól népszerű lépés, egyúttal ellehetetleníti az ellenzéket, ami dupla siker a kormánypártnak.
 

Az MSZP megszüntetné a médiahatóságot

A párt szerint a szabályozást teljesen újra kell gondolni. De örülnek, hogy a közszolgáltatóknak megyei irodákat kell nyitniuk.
 

Nyeli a közpénzt az állami üdülési alapítvány?

Kicsit kisebb, kicsit drágább, kicsit bizonytalanabb. Kevesen jelentkeznek az állami támogatású iskolai táborokra, a piacon jobb lehetőségek vannak.
 

Több ezer mobiltelefont loptak - megkezdődött a tárgyalás

A bíróság nagytermét teljesen megtöltötték a vádlottak és az ügyvédek.
 

A Jobbik továbbra sem kegyelmez a strómanoknak

Újabb zsebszerződésekre bukkant a párt, ezúttal Bögöte, Hosszúpereszteg és Vashosszúfalu térségében.
 

 
 
 

 

Élő: folytatódik Aczél munkaügyi pere

Online közvetítés a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságról. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket!
 

Nagy hang, nagy élvezet

Amerikai autóstalálkozó helyszíne volt három napon át Szombathely. Hangulatos helyet választottak a rendezők: a Szent Gellért úti kemping hatalmas zöld területén kiereszthették hangjukat a gépóriások és a zenekarok is.
 

Üzletszerűen elkövetett vendégriasztás

Bloggerünk, Lesifotós arról mesél, hogyan várja a turistát a belőle élő magyar - legalábbis Veszprém megye és Kőszeg bizonyos helyein. Vigyázat, nyugalom megzavarására alkalmas sorok!