Vereséggel zárt Gibraltáron Rapport Richárd

A tíz fordulós nyílt Gibraltár Open sakkverseny utolsó fordulójában a Haladás VSE nagymestere, Rapport Richárd a cseh Viktor Laznickával találkozott. A szombathelyi sportoló vezethette a fehér bábukat, de a roppant erős mezőnyben elfáradt és kikapott, így végül 6 ponttal összesítésben a 49. helyen zárta a tornát. Az első helyezett 8 pontot szerzett.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Elbukta a bronzcsatát a Körmend

    A találkozó harmadik negyedében az Albacomp bedarálta a vasiakat.
     

    Vasi sportoló is hozhat aranyat Londonból?

    Megyénkből öt harcedzett férfi már biztosan útnak indul a brit fővárosba, ahol komoly éremesélyekkel vehetnek részt versenyeiken.
     

    Az első bronzmeccsen kikapott a Körmend

    Jól kezdték a mérkőzést a piros-feketék, de hajrá az Albacompé volt.
     

    Döntős a Falco

    Ezúttal Bencze Tamás együttese maradt higgadtabb a végjátékra. Kálmánék 2008 után ismét harcba szállnak az aranyért, a Körmend a bronzmeccsen vígasztalódhat.
     

    Elszállt a londoni álom

    A szentgotthárdi Koszár Zsolt nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint ott lenni a londoni olimpia maratoni rajtjánál. A sors azonban nem fogadta kegyeibe.
     

     
     
     

     

    Kálmán nélkül Szolnokon

    A sárga-feketék csapatkapitánya el sem utazott a csapattal a döntő második meccsére. Nélküle is egyenlítene a Falco.
     

    Falco vereség után is zúgott a "Szép volt fiúk!"

    A Falco tábor a meccs előtt megígérte, az elvesztett derbi után is "hősként" ünnepelte Kálmánékat.
     

    Aranykapuban a Falco

    Bencze Tamás együttesét már csak három győzelem választja el a mennyországtól. A Szolnokon át vezet az út a bajnoki címig.
     

    Bajnok a Haladás-Illés Akadémia U16-os csapata

    Bár még három forduló hátra van, máris bajnokot avattak az a1996-os korosztályban.
     

    Élő: folytatódik Aczél munkaügyi pere

    Online közvetítés a Szombathelyi Munkaügyi Bíróságról. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket!
     

    Fölényes győzelem

    Hamar bekezdett a Haladás II. és 12 gólig meg sem állt a 90 perc alatt. A szurkolók már a Zete elleni rangadót emlegetik…