Az ellenzék szerint a kormánypártok estek nekik, a másik oldal viszont feltette a régi lemezt, hogy a szoclibek miatt nem lehet rendesen kormányozni, azaz szinte semmi nem változott. Rejtély, hogy ezért miért kellett reggelezni, háromhetente úgyis elővezetik a problémát, de aztán sikerült megoldani a talányt. Az esti híradókban remekül látszott, hogy az összes prezident türelmesen várakozott a sorára a kamerák mögött, azaz újabb lehetőséget kaptak a megszólalásra, és ez jó, mármint nekik.
A polgár persze elgondolkodik, hogy egy politikusnak óhatatlanul eszét kell-e veszítenie, ha pozícióba kerül, ahonnét aztán oszthatja az észt, csupa fontos dologgal bombázhatja a népet. Lásd: férgek, nyüvek, Torgyán Pubi, ittas Gyula és a többi nemzetemelő tényező. Felfoghatatlan, hogy két narancsdzsem között miért jó az agyagba döngölés, hazaárulózás, valamint a túloldal vonatkozó, összes megállapítása. Nekem speciel nem tetszik, de ez szigorú magánvélemény, ettől még nyugodtan lehet ordítozni, amúgyis ordibálós országban élünk, akinek nagyobb a hangja, az általában nyer, de ez sem mindig igaz.
A köztársasági elnök azért megpróbált olyasmit nyilatkozni, hogy lesz még ilyen közös vajaskifli-zabálás, de kintről úgy látszik, teljesen reménytelen az egész.
Úgysem a megegyezésről, a beszélgetésről szól a történet, hanem arról, hogy ki tud nagyobbat bemosni a másiknak egy komcsi hotdoggal, vagy egy szál szafaládéval.
(Krámer)
