100 ezer forintos úszódresszben úszta át a Balatont Novák Katalin

Egyedi tervezés, monogrammal. Nem olcsó.

Mint mi is beszámoltunk róla, átúszta a Balatont Novák Katalin köztársasági elnök a tegnapi napon. Nem is akármilyen szettben: minden darabon megjelent a monogramja (NK), a nemzeti színek és címer. Ennek járt utána a Gulyáságyú Média, mely a gyártóhoz közeli forrásból megtudta, a köztársasági elnök (és férje) az 575 nevű magyar profi sportolói ruházati márka egyedileg készíttetett modelljét viselte az 5,2 kilométeres távon.

MTI/Katona Tibor

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az úszódresszt nem lehet megvásárolni a sportmárka üzleteiben, ugyanis azt egyedileg, saját grafikával terveztette és gyártatta magának a köztársasági elnök, a sportruházati cég másnak nem adhat el a köztársasági elnöki mintával ellátott ruhát.

Mint kiderült, az egyedi minta tervezése körülbelül 40-50 ezer forint, és maga a ruha legyártatása egy példányban is hasonló összeg. Ez azt jelenti, hogy mintegy 100 ezer forint körüli összegről van szó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet