Felidézte, öt évvel ezelőtt is járt a helyszínen, akkor kártérítést sürgetett a károsultak számára, valamint magyar és európai szinten is annak átgondolását szorgalmazta, hogy milyen lépésekre van szükség a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében. Hozzátette: jó érzés látni, hogy azóta a károsultak új otthonokba költözhettek, és az áldozatoknak emléket állítottak. Jávor Benedek, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb teendő a károkozó pénzügyi felelősségét megteremtő jogi szabályozás megalapozása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!