Hároméves DJ-ért rajong a világ

DJ Arch Junior, a mini lemezlovas elindult szerencsét próbálni, és rögtön a középdöntőbe zenélte magát.

A műsorvezető hüledezik, a közönség őrjöng, a zsűri tagjai ugrálnak és sikítoznak – hát ilyen az, amikor a világ legfiatalabb DJ-je bemutatkozik egy tehetségkutatón.

DJ Arch Junior
Daily Mail

Tats Nkonzo, a South Africa’s Got Talent című tehetségkutató műsorvezetője sem akart hinni a fülének, amikor Arch Junior papája közölte: ma nem ő, hanem a piros kabátos mini DJ áll a keverőpult mögé. A színpadon aztán elmesélte azt is, hogy a pultot még évekkel ezelőtt vette magának, de úgy tűnt, az egyéves gyerek jobban el van vele, mint ő.

"Én ennyi voltam mára skacok."
Daily Mail

A zene egyértelműen a kissrác vérében van, amit persze a zsűritagok is értékeltek. Míg Lalla Hirayama ugrálva élvezte a zenét, addig DJ Fresh konfettiesőt indított. Az előadás alighanem neki tetszett a legjobban, hisz a produkció után ölbe kapta a minisztárt, és közölte: a konfetti annyit jelent, hogy Arch Junior egyenesen a középdöntőbe jutott.

Az a mozdulat 2:38-nál minden elárul:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű