Drogdiszkót számoltak fel a zsaruk Mindszenten, közösségi oldalon szervezték be a fiatalokat

A razziázó rendőrök a szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében kábítószert találtak, írja a police.hu. (Videóval)

Drogdiszkót szerveztek október 17-én, szombat este Mindszent külterületén. A kábítószert fogyasztó fiatalokat az egyik közösségi portálon toborozták - írja a police.hu

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói is értesültek a rendezvényről, ezért az éjszaka folyamán több mint száz hódmezővásárhelyi és Csongrád megye más kapitányságairól érkező rendőr szakította félbe a mulatozást. Az egyenruhások a szórakozóhely csaknem valamennyi helyiségében kábítószert találtak.

A rendőrök tetten értek egy 18 éves felgyői fiatalembert, aki a marihuánát tartalmazó paketteket árulta. Tőle több tízezer forintot foglaltak le a rendőrök. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatását követően a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Büntetőeljárás indult az ingatlan tulajdonosa ellen is. A 61 éves Sz. Csabát azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy kábítószert fogyasztó fiatalok rendelkezésére bocsátotta a tulajdonában lévő ingatlant.

Drogdiszkót számoltak fel a zsaruk
Nyugat.hu

A rendőrök 34 embert állítottak elő a rendezvényről az éjszaka folyamán. Többségük ruházatából kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. Ellenük kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérte. A pénzügyőrök számos szabálytalanság miatt kezdeményeztek eljárást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló