Bánhegyi Adrienn, kötélugró hatalmas show-t nyomott Messiéknek

Ezúttal Spanyolországban lépett fel, az FC Barcelona családi napján

Bánhegyi Adriennről már írtunk korábban is. Ő az, aki úgy mozog kötéllel, ahogy a legtöbben anélkül sem tudnának. Nem véletlen, hogy ő a híres szombathelyi kötélugró iskola egyik legismertebb sztárja. Adrienn ezúttal Spanyolországban lépett fel, az FC Barcelona halloweeni családi napján, ahol ott voltak a csapat világhírű játékosai családjukkal és a menedzsment is.

Korábban már mi is láthattuk élőben, amikor épp focilabdával és kötéllel bűvészkedik
Vágvölgyi Bálint

Én a fináléban voltam, ahol a focilabdás ugróköteles számomból mutattam be egy részletet. A taps jelezte, hogy tetszett a produkcióm. Nemcsak nekem, a többi szereplőnek is különleges élmény volt egy ilyen közegben szerepelni

– mondta el a vaol.hu-nak Adrienn.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport