Nem kisgazdáznék, de most már késő: a múlt héten Horváth Béla megmagyarázta, hogy mivel kéne a polgári tv2-nek foglalkoznia. Ez a vég, ott vagyunk Lakatos elvtársnál.
Még mielőtt ki lett oktatva riporter és az összes néző, hogy mi az anyjának érdekli őket a Torgyán-villák titka, a nép kapott egy kis felkészítést, hogy miről is szól az immár végtelen kisgazda-sztori. Az előzményekhez legyen elég annyi, hogy a Fradi vízipólósai három hónapja fizetés nélkül játszanak, a fiúk egy szép napon megunták a dolgot, jól odamondogattak vezetőségnek. A főnökség köreiben persze kitört a pánik, a csapatban van két olimpiai bajnok, lóvé meg nincs, igen gáz a dolog, kell valamit mondani a nyilvánosságnak. 2000 novemberében az FTC egyik vezetője belenézett a kamerába és minden szívbaj nélkül a következőket nyilatkozta: a vízilabdázókat az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fizeti, s a nevezett intézmény elfeledkezett a kötelezettségéről.
A tévé meg leadta, a média pedig átsiklott felette, mintha teljesen természetes és megszokott volna, hogy a bérezési listán szerepel a center, a kapus és a teljes vízibrigád. Ami nem baj, csak akkor legyen nyilvános és nyitott az ügylet, hirdessenek pályázatot, magam is neveznék, sokadik éve rúgom a labdát falusi csapatokban, színtiszta vidékfejlesztés a történet, bár manapság rosszul megy, sokat égünk, de mégis.
Különösebben nem zavar, hogy adófizetői pénzből tartják el a Fradikát, múltkor úgyis leugatott egy kedves olvasó, hogy biztosan azért nyávogok, mert a Haladás kiesőben van (azóta meg már ki is zúgott), de ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy a Halika mélyrepülése egy ex-ferencvárosi trénerrel kezdődött, de hagyjuk ezt a kérdéskört, a Fradi szeretjük, meg doktor Torgyánt is komáljuk, egyedül Horváth Bélára tekintettünk némi tartózkodással, pedig őt azért küldték, hogy kimagyarázza a Kisgazda Pártot a szarból.
Addigra már túlvoltunk a központilag fizetett pólósokon, de a vezér még nem tartott sajtótájékoztatót, Horváth úrra várt a feladat, hogy mondjon valamit, mert igen összetorlódtak a templomok, a milliók, a vesztegetők és a fradisták, pluszban pedig beesett két villa a holland gazdák közé.
Nos, Horváth Béla szerint mindez nem ügy, ellenben szép ünnepséget tartottak, megemlékeztek az elesett hősökről, az ilyen felemelő momentumokról kellene beszélni, nem pedig mondvacsinált ügyekről.
Első felindulásomban arra gondoltam, hogy vissza kéne rakni egy-két Lenin-szobrot, mert egynémelyek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a demokrácia, egyebek között, azért is demokrácia, mert a média nem szopja le naponta huszonötször az aktuális hatalmat, hanem kérdez, és bármilyen genya és szemétláda is a média (doktor Torgyán szerint mocskos látókörű), a kérdésekre illik válaszolni. Ezen meg lehet sértődni, de egy bizonyos Bush nevű úriember például nem ezt tette, őt azonban hagyjuk, még egy nyamvadt hokicsapata sincs.
Ez ilyen játék: lehet csalni, de van némi kontroll.
Egyébként lehet, hogy H. B-nek van igaza: hagyni kéne a rákba az egészet, kit zavar, hogy ötszáz misi eltűnt a Környezetgazdálkodási Intézetből, miként tobzódnak helyi és országos szinten a kisgazdák, miért kurvaanyázhat egy állami ember Új-Zélandon, ha felhívja az egyik tévécsatorna. Csak és kész. Ők vannak hatalmon, megtehetik. A sajtónak pedig kuss, bemegyünk a stúdióba, kioktatunk mindenkit, összeállítjuk kérdéseinket, majd pedig válaszolunk rá, műsortervet írunk.
A legsúlyosabb az egészben, hogy a lapok és az adók egy része akkora szereptévesztésben van, hogy már kísérletet sem tesz arra, hogy kérdezzen, remegve lesi, hogy merre csóválódik egy politikusi, avagy pártfarok, amire aztán menetelesen csatlakozni lehet. A mutatvány legtöbbször a kincstári televíziónak sikerül, szerintük a közszolgálatiság egyet jelent a torok pénisz általi, többszöri körbeecsetelésével.
Engem speciel csak az zavar a hetek óta tartó kisgazda-sagában, hogy egyetlen egyenes mondat nem hangzott el. Azt már tudjuk, hogy geci a média, a család dobta össze a pénzt a villákra, meg Horn Gyulának is forduljon fel a kéglije, valamint vizsgálat van minden piszkos ügyben, azonfelül, hogy tulajdonképpen nincsenek is ügyek.
Szerintem, sincsenek, hiszen szó sincs esetekről, folyamatokról, történésekről, pártbalhékról. Ha valaki nem tudná - Mr. Gengszter Zoltán után szabadon - ez a való világ.
(Krámer)
