Egy ügy vége

Utolsó fejezetéshez érkezett a szombathelyi polgármester nyelvvizsgaügye. Az ELTE doktori tanácsa úgy döntött, Szabó Gábor megtarthatja doktori címét. Aki kíváncsi rá, hogy is zajlik ma egy ilyen ügy Magyarországon, nálunk elolvashatja a nyelvvizsgaüggyel kapcsolatos megjelent szinte minden írást és dokumentumot.

Utolsó fejezetéshez érkezett a szombathelyi polgármester nyelvvizsgaügye. Az ELTE doktori tanácsa úgy döntött, Szabó Gábor megtarthatja doktori címét. Aki kíváncsi rá, hogy is zajlik ma egy ilyen ügy Magyarországon, nálunk elolvashatja a nyelvvizsgaüggyel kapcsolatos megjelent szinte minden írást és dokumentumot.

Az MTI rövid nyilatkozatban tette közzé a hétvégén, miszerint az ELTE doktori tanácsa úgy döntött, Szabó Gábor szombathelyi polgármester megtarthatja doktori címét. Mint az egyetemi doktori tanács elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: a testület többórás vitát követően titkos szavazás során hozta meg döntését. Az új törvények értelmében ez a fokozat nem jelent tudományos címet - tette hozzá Izsák Lajos.
Szabó Gábor méltányosnak és bölcsnek nevezte a Doktori tanács döntését, s mint mondta, részéről ezzel lezártnak tekinti a nyelvvizsgaügyet.
A jelek szerint a szombathelyieket nem lepte meg az ELTE doktori tanácsának döntése. A többség arra számított, hogy Szabó Gábor megtarthatja doktori címét, Bár az emberek véleményét a döntés alapvetően nem befolyásolta, a városban és az országos sajtóban megindultak a találgatások, hogy vajon visszaveszik-e a Fideszbe a polgármestert. A jelek szerint a párt helyi szervezetén belül kisebbségben vannak, akik ezt szeretnék. Egy biztos: hivatalosan még senki sem kezdeményezett ilyet. Mint megtudtuk: a polgármester pártba való visszatérésének egyébként is szigorú követelményei vannak.

Az üggyel kapcsolatban mindezidáig egyetlen jeltősebb politikai megnyilvánulás volt, az szombathelyi SZDSZ Új Generáció közleményt adott ki az ügyben. Mint írják: megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy az ELTE nem fosztotta meg doktori fokozatától Szabó Gábort, Szombathely polgármesterét. A döntés érthetetlen és elfogadhatatlan, hiszen köztudott, Szabó a cím viseléséhez szükséges középfokú nyelvvizsgával nem rendelkezik.
Az egyetem ezzel a lépéssel akár részévé válhat mindannak, amit Magyarországon immár két éve tapasztalunk: míg a többségtől a legmesszebbmenőkig elvárják a törvények, a szabályok és a különféle előírások betartását, addig a hatalom közelében lévők nemegyszer egyedi elbánásmódban részesülhetnek. Felháborítónak tartjuk, hogy akkor, amikor a diploma alapfeltételeként diákok tízezreitől követelik meg a középfokú idegen nyelvű bizonyítványt, az ELTE - ha Szabó Gábor doktorijáról van szó - megelégszik egy lényegesen alacsonyabb szintű, főiskolai záróvizsgával.

D.J..

Ha neked hasonló, vagy éppen egészen más a véleményed, írd meg a témáról szóló fórumunkba!

A nyelvvizsgaügy dióhéjban
Szabó ellen 1999 nyarán tettek névtelen feljelentést, azzal vádolva őt, hogy hamis nyelvvizsga-bizonyítványt nyújtott be doktori címe megszerzéséhez. A hónapokig tartó nyomozás során elsőként a polgármester azt állította, hogy megvan a szükséges dokumentum, majd egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a középfokú nyelvvizsga helyett jóhiszeműen egy főiskolai orosz nyelvi záró szigorlatáról szóló igazolást adott be annak idején a Doktori Tanácsnak, amelyet ők el is fogadtak. Az ügyészség végül is - mivel sehol nem bukkant semmiféle Szabó Gábor nyelvvizsgájával kapcsolatos dokumentum nyomára - bizonyítékok hiányában lezárta az ügyet. A polgármestert eközben a Fidesz kizárta a sorai közül, elsősorban azért, "mert Szabó rosszul kommunikálta az ügyet." Azóta a polgármester függetlenként irányítja Szombathelyt.

 

A nyelvvizsgaügy dosszié

A nyelvvizsgaügy újra és újra

Cikkeink:
Házkutatás
Polgármesteri bizonyítvány
Az eltunt bizi nyomában
Mégsincs vizsga?
Vádemelési javaslat
Tanulságos
Folytatásos szombathelyi regény
A frakciója bízik benne
A többség nem hisz neki
Nyelvvizgaügy - újabb hosszabbítás
Pártnélküli polgármester
Csillagok gyermeke
dr. Szabó Gábor sajtótájékoztatója
Ejtették a vádat dr. Szabó Gábor ellen
Nem emelnek vádat dr. Szabó Gábor ellen
A nyelvvizsga-ügy lezárásának országos sajtója
A csalás nem méltányolható
Iskolakerülok

Olvasóink szavaztak:
A szavazás eredménye

Az ügy visszhangja:
Sajtószemle

INDEX törzsasztal

Index West cikkek:

Petyhüdtek és lankadtak
Ideges Fidesz-tagok
Szavazz a Fideszre!
Bonyodalmak Szabó Gábor kizárása körül

Kizárás után
Kizárták a Fideszbol Szabó Gábort
Nyelvvizsga-ügy: nem a kizárásra
Kizár a párt?
Nyelvvizsga-ügy: nyet konyec
Alapfokú magyarázat
Szombathelyi rejtély
Magyarázza a bizonyítványát a polgármester
Nyelvvizsga-ügy: végtelen történet?
Muvészet vagy politika: szombathelyi dilemma egy nyelvvizsga kapcsán
A polgármester szerint nem közügy a nyelvvizsga-história
X-akták Szombathelyen
Nyelvvizsga-ügy: meghosszabbított nyomozás

Nyugat.hu FÓRUM:
Ennek is vége van - a szombathelyi polgármester nyelvvizsgaügye

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet