Már villamos a vasút

Zsúfolásig megtelt a szombathelyi vasútállomás peronja ma, a villamosított vonal átadására szervezett ünnepségen. Régen várt már arra Szombathely, hogy végre villanymozdony köthesse össze a fővárossal.

Zsúfolásig megtelt a szombathelyi vasútállomás peronja a villamosított vonal átadására szervezett ünnepségen. Csinos hostesslányok kínáltak   pogácsát és MÁV-kártyanaptárakat az érdeklődőknek. 11 órakor az A vágányra begördülő - stílszerűen villanymozdonnyal közlekedő - különvonat illusztris vendégeket hozott, többek között Tombor Sándort, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát és Kukely Mártont,  MÁV Rt. vezérigazgatóját.

A tömeg időközben tovább nőtt. Mint a szónokoktól megtudtuk, Magyarországon először készült el ekkora hosszúságú szakasz ilyen rövid idő alatt. Az emelkedett hangulatot csupán egy dízelmozdony felpörgésének zaja árnyékolta be néhány pillanatig, de így legalább a helyszínen is lemérhető volt a dízel és villamos mozdony közötti különbség. Nem sokkal később megszólalt a megszokott MÁV hangosbemondó is és arról tájékoztatta a vonatra várakozókat, hogy a Szombathelytől Veszprémig közlekedő személyvonat az egyes vágányról azonnal indul.

Az első villanyvonat 

Ez a vonat néhány perc múlva begördült a szombathelyi vasút történelmébe, lévén az első  menetrend szerint közlekedő szerelvény, amely villanymozdonnyal hagyta el a város állomását. Az indítás sem hagyományosan zajlott. Az avatásokkor megszokott szalag átvágása okozott némi bonyodalmat, mivel a közelben álló érdeklődők mind szerettek volna emlékbe elvinni egy kis darabot belőle. Amikor sikerült a tömeget egy kicsit hátrébb terelni a vágány mellől, Tombor Sándor a MÁV új egyenruhájának sapkájával és egy indítótárcsával felszerelkezve szabad utat adott a már menetkész szerelvénynek. A kerekek kattogását elnyomta az ütemes taps és üdvrivalgás.

Puszta tények

Az új, 170 km-es villamosított vasútvonal három megyei jogú várost köt össze: Székesfehérvár, Veszprém és Szombathely városokat, ráadásul Szombathelyen és Bobán keresztül út nyílik Ausztria és Szlovénia irányába is. Környezetvédelmi szempontból egyenesen áldás a villamosított szakasz, hiszen a MÁV áruszállításának 80 százaléka, a személyszállításnak pedig a 76 százaléka immár a lényegesen környezetkímélőbb módon zajlik majd. Jelentősen csökken a zajterhelés is, amit a vasút mellett élők értékelnek majd igazán.  A MÁV a villamosításokkal igyekszik felzárkózni az egységes európai vasúthálózat szolgáltatási színvonalához.

Jelenleg a magyarországi vasútvonalak 33 százaléka  (2500 km) villamosított.

A villamosított vonalakon korszerűsítésre kerültek a biztosítóberendezések, az állomások térvilágítása és új hírközlési berendezések is létesültek. A kivitelezés fővállalkozója a Siemens AG/Rt.  volt.

Tánczos

Több IC, változatlan tarifa

A Nyugat információi szerint 2001-ben a jelenlegi négy Szombathelyről induló InterCity helyett öt közlekedik majd a fővárosba, illetve vissza. Három IC Győr érintésével, míg kettő Székesfehérváron át jut el Budapestre. Az új, Székesfehérváron át közlekedő IC-k menetideje megközelítőleg megegyezik a jelenlegi IC-k menetidejével, mivel Bobán hozzákapcsolják a zalaegerszegi IC-t is és több megállója lesz, mint a jelenlegi, Győr felé közlekedő IC-nek.

Mint megtudtuk, a villamosítás miatt nem emelkednek a jegyárak, illetve a szállíttatás költségei, mivel a projekt költségeit a dízel és a villamos vontatás közötti megtakarítás fedezi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet