Elhajtott a helyszínről az oszlopot döntő Audi Szombathelyen

A baleset még tegnap éjjel történt.

Egy baleseti helyszínelés nyomai látszódtak szerdán délelőtt a szombathelyi Petőfi Sándor utcában. A nyomok alapján egy Ady tér irányába tartó jármű felugratott a padkára. Utánajártunk, mi történt és mint kiderült, nem csak a baleseti helyszíneléssel kellett foglalatoskodniuk a rendőröknek.

Elhajtott a helyszínről az oszlopot döntő Audi Szombathelyen
Elhajtott a helyszínről az oszlopot döntő Audi Szombathelyen
TM

- Egy megyeszékhelyi férfi közlekedett a személygépkocsijával Szombathelyen a Petőfi Sándor utcában 2016. február 2-án éjfél körüli időben. Haladása során elvesztette uralmát a járműve felett, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol a járdára felhajtva egy jelzőtáblának ütközött, amely ennek következtében erősen megrongálódott. A jármű vezetője a baleset helyszínét elhagyta, a rendőrök rövid időn belül a szomszéd utcában fogták el - válaszolt kérdésünkre Takács Zoltán rendőr őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Címlap
Címlap
Nyugat.hu

Fiatal lány tehát nem sérült meg ebben a balesetben, a szombathelyi duhajt pedig elfogták a rendőrök.

Fotó: Szombathelyi Rendőr-főkapitányság

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló