A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel. A koronavírus-járvány globális elterjedésével az egész világon hatalmas lett az igény a kéz- és felületfertőtlenítők iránt, ezért a Mol-csoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó Mol Lub Kft. két hét alatt átállította almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítőgyártásra. Az egység március utolsó napjaiban kezdte meg a termelést.
A Mol Lub, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzzsel együttműködve, a kiemelten fontos állami intézményeknek, például kórházaknak, hulladékkezelőknek, közüzemeknek és önkormányzatoknak, illetve stratégiai vállalatoknak és gyógyszertárakat ellátó nagykereskedelmi cégeknek szállít a fertőtlenítőből. A jövő héten várhatóan megérkeznek az első szállítmányok az ország legnagyobb kórházaiba és a mentőszolgálathoz is.
A fertőtlenítőszert kereskedelmi forgalomban csak azután lehet majd kapni, ha a kiemelt intézményeknél már megfelelő lesz az ellátás. Kitértek arra is, hogy a terméket első körben a szélvédőfolyadéknak használt 2 literes palackban szállították ki, mostantól azonban nagyobb, 4 literes kiszerelésben is hozzáférhető, illetve a Mol Lub dolgozik kisebb, egyéni felhasználáshoz praktikus kiszerelések megoldásán is. Hozzátették: a kéz- és felületfertőtlenítő receptúrája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján készült, ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgálta be és hagyta jóvá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!