Három napja nyúzom magam, hogy valami értelmeset összehozzak Zámbó Jimmy életéről, haláláról, hát, nem rutinmunka, az biztos. Mert nálunk halála után vagy tökéletesen elfelejtenek valakit akartam is mondani, hogy ez olyan feledős nemzet -, vagy úgy jár, mint Zámbó Jimmy, szabad prédául esik a médiának meg mindenkinek.
Mert mi mást lehet rögzíteni: meghal egy magyar énekes, akinek milliószámra vásárolják a lemezeit, a rajongói egyszerűen Királyként tisztelik, Elvis pedig köszöni szépen, jól van, de hát miért ne lehetne itthon, nekünk, saját uralkodónk. Persze, a miénket sokan utálják, de ez alapvetően egy utálós és irigykedős ország, ha valakinek egy kicsit jobban megy, akkor az már gyanús, ha meg igazán fut a szekér, nos, tán még meg is köpködik.
Aztán ott van még a műfaji kérdés, vagy mi, arról van szó, hogy Zámbó Jimmy dalaitól a népesség jelentős hányadának kihullik a szőre, megritkul a haja, hallás- és látászavarok lépnek fel nála, viszont, mint már említettünk, ott van az elenyészőnek nem nevezhető rajongótábor, amely, ha párt lenne, simán nyerné a választásokat.
Most akkor erről milyen okosságot lehet írni? Az pedig nem igazán illendő, hogy a halálhír kapcsán arról értekezzen valaki, hogy nahát, meg különben is, miféle zene, meg szöveg ez, Jimmy-faneket a máglyára.
Másutt nem nagyon kérdezgetik a sztárság mibenlétét, itthon még olyan izé az egész. Ha Madonna magyar lenne, akkor még mindig a pornófilmjeiről beszélnének. És ha elkészítené a Magyar szív című dalát, amelynek klipjében meztelen seggel szaladgálna nemzetiszínű lobogóval a kezében, közben homokosok és leszbikusok, romák, meleg rendőrök mutatkoznának, nos, akkor Madonna, mint olyan, hetvennyolcszor be lenne perelve. Csurka és Torgyán százhuszonhétszer interpellált volna, hogy magyarságról csak akkor ugathat valaki, hogyha minimum száztíz kiló, és besúgó volt Kádár alatt.
Na szóval, tessék ebben az országban sztárnak lenni.
Ennél már csak egy nehezebb feladat van: tessék csendben meghalni.
Az biztos, hogy nem megy. Mert vagy tökéletesen elfelejtenek valaki akartam is mondani, hogy ez olyan feledős nemzet -, vagy úgy jár, mint Zámbó Jimmy, szabad prédául esik a médiának meg mindenkinek.
Elsősorban a televízióknak, különös tekintettel az MTV-re, a kincstári adó juszt sem tette vezetőhírnek az énekes halálát, mert az aktuális kurzus szerint a polgárt elsősorban az érdekli, hogy Torgyán, Orbán meg Kovács.
Írhatnám, hogy egy f*szt érdekli, de nem teszem. A népet vagyis jelentős hányadát Jimmy halálhíre izgatja, függetlenül attól, hogy az aktuális kurzus szolgálói mit gondolnak. A másik véglet pedig a túlzott ájulás, a pátosz, megszólal szomszéd, hoteltulajdonos, rendőr, a célba vett kakas, járókelő, pályatárs, ügyvéd, mondanak akkora sületlenségeket, hogy az énekes Lenin mintájára szabadon élt, él és élni fog.
Szóval, három napja szenvedek, mit is írjak, elolvastam minden hírt, híresztelést, feltételezést, kaptam egy rakás SMS-t, a legújabb Jimmy-viccekkel, van köztük morbid, súlyos, gyenge. Végigrágtam az egy-két interjút, némelyikben Jimmy allűrök nélkül beszél magáról, a sikereiről, másutt pózol, pontosan tudja, hogy mit kell mondania az olvasónak. De hát minden közszereplő ezt játssza, miért kéne pont őt, pont a halálában megkövezni. Magyar sztár, magyar halállal, a mítosz már most kezd terebélyesedni, a Király nem halhat meg egyszerűen, valami csavarnak kell lennie a történetben.
És még a média ezt keresi és nyomozza (de csak azért, hogy eladhassa, jó példányszámon, addig az ámokfutásba csomagolt megemlékezés folytatódik). Hogy ne csak az újságírók és tévések legyenek leugatva, idemásolok egy friss, a Magyar Távirati Iroda képéhez pénteken délután érkezett képaláírást: Búcsúdallal állítanak emléket a közelmúltban elhunyt Zámbó Jimmynek barátai és pályatársai. A dal felvételére a Hajógyári szigeten került sort. A képen balról: Turi Lajos (Lui) vezényli a Hegedűs Csaba birkózó szövetségi kapitány, Blaskó Béla, a Rendőrtiszti Főiskola igazgatója, Sárközi Ferenc, Baranya megye rendőrkapitánya, Székely György, a Katonai Ügyészség dandártábornoka és Tari Ferenc nyugalmazott altábornagy alkotta kórust.
Ez vég és a csattanó.
(Krámer)
Vonatkozó cikkeink:
Halál kakasszóra
Látszólag a tiszai ciánszennyezés és árvíz együttesen nem kavarta fel annyira az országot, mint most a Király" rejtélyes halála. Egy nappal a híres énekes, Zámbó Jimmy halála után nyakunkba vettük a várost, hogy füleljünk egy kicsit, hogyan vélekednek a szombathelyiek?
Zámbó Jimmy, ahogy a keresőprogramok látják
Zámbó Jimmy ismertségére bizonyíték a nagyszámú találat. Akadnak az oldalak között dalszövegeket tartalmazók, életrajzi adatok, riportok és Jimmy gúnyoldalak is. Most az első 30 találatot tesszük közzé, nyolc nagy keresőszerver találatai alapján...
Szerinted jó-e, hogy ennyit foglakoznak Zámbó Jimmy halálával?(Szavazás a címlapon)
Misén búcsúztak a "Királytól" (www.korridor.hu)
A művészvilágot megrázta Jimmy tragédiája (www.korridor.hu)