A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elkészítette jelentését az állami vezetők 1999-es utazásairól. Jelen állás szerint úgy fest, hogy a magyar vezetőnek alanyi jogon jár a segge alá egy német márkájú verda, európai fizetés, kégli valamint az utazás joga. (A kék lámpa is ott virított a csomagban, azt azóta kiemelték, de nyilván lesz helyette más, az első éjszaka, a tized, szabad legeltetés, kocsmáztatás vagy valami.)
Legtöbbet a külügyminiszter utazott, eddig rendjén is lenne a dolog, de aztán olyan apró csemegék szórakoztatják az adófizetőt, mint például doktor Torgyán tizenhat utazása (időtartam 90 nap, összköltség 10,6 millió forint), valamint Szabadi Béla négy thaiföldi útja fél éven belül. A közjót politikusaink a továbbiakban úgy szolgálták, hogy a honvédelmi minisztérium több mint húsz embert küldött el egy katonainak nevezett zarándoklatra, spanyolországi üdültetési tárgyalásra, valamint a Salzburgi Ünnepi Játékokra. Legdrágábban a kisgazdák utaztak, egy delegáció útja átlagosan 1,4 millióba került a földművelőknél, 839 ezer a honvédőknél, harmadik helyezett már 697 ezret tudott elérni. Amíg az Ifjúsági és Sportminisztériumból 157 ezer forintért utazott az Egyesült Államokban egy személy, addig az FVM-nél egy hasonló kiruccanás 723 ezerbe került per kopf.
Dőljünk hátra a fotelben és menjünk le alfába és demagógba. Jelen állás szerint úgy fest, hogy a magyar vezetőnek alanyi jogon jár a segge alá egy német márkájú (az autótolvajok által is favorizált) verda - jobbaknak Merdzsó-busz, európai fizetés, kégli valamint az utazás joga. (A kék lámpa is ott virított a csomagban, azt azóta kiemelték, de nyilván lesz helyette más, az első éjszaka, a tized, szabad legeltetés, kocsmáztatás vagy valami.)
Mindezzel nincs is probléma, ha a néppel közlik, hogy ezek a szabályok, vagyis, akiket beemelnek a hatalomba, azok alapvetően saját magukkal lesznek elfoglalva négy évig, utaznak, jól érzik magukat (gazdasági kérdésekbe most ne menjünk bele), akkor minden all right, senki nem sír, ami jár, az jár. A választó sem vonyít, legfeljebb elgondolkodik, beszálljon az olajbusinessbe, a kurvafuttatásba, más kétes ügyletbe, vagy egyszerűen politikai pályájára lépjen ahhoz, hogy kiszakadva a büdös magyar valóságból komfortérzetét egy kis Thaifölddel, Dél-Amerikával, miegymással dobja fel.
Ha el is hagyjuk az anarchista szemléletet, még mindig marad néhány kérdés.
Ugyan mi van Thaiföldön, amit négyszer kell megnézni hat hónap alatt? Avagy honvédő, vagy honfoglaló háborút vívtunk Salzburgban, és mi a f*ck az az üdültetési tárgyalás Spanyolban, illetőleg a katonai zarándoklat alatt mit kell érteni?
További költői kérdés, hogy mikor veszi észre az aktuális hatalom, hogy még mindig alapvetően csóró országban uralkodik, ahol egy autóbuszos, egyhetes görög utazás szinte luxus, Thaiföld pedig a többségnek ugyanolyan messze van, mint a Hold. Ugyanígy, tizennégymilliós autóra nem a nagy átlagnak futja, s a népesség jó része a repülőgépek első osztályát legfeljebb James Bond filmeken és férfimagazinokban látta.
De mintha másutt sem szállna el ennyire a vezetői réteg a szeretett népétől. Nemrég jelent meg egy olvasói levél egy svéd úriembertől, hogy mi a fene ez a felhajtás itthon a kék lámpa körül, az illető együtt utazott az egyik svéd miniszterrel - a vonaton.
Itthon miféle ösztönzőt kellene kitalálni ahhoz, hogy egy kormánytag ne csak píár-fogásként kerüljön sínre?
Amúgy meg már teljesen szkeptikus a polgár. Utaznak? Na bumm. Sokat és össze-vissza? Na és. Ha megkérdik őket, akkor azt felelik, a kiruccanások többrétűek és messzemenően sikeresek? Persze. És mi van akkor, ha az egész a nyilvánosság elé van tárva? Semmi.
Ezek mennek, meg a repülők a delegációkkal.
Azért Salzburgot idecsatolhatnák az urak. Ha küldenek szuronyt, magam is beállok a csapatba.
(krámer)
