Mindenki számított

A Nyugat - ígéretéhez hűen - megtartotta rendhagyó sorsolását, ahol kivétel nélkül minden olyan olvasónknak esélye volt valamilyen nyeremény begyűjtésére, aki 2000-ben játszott velünk, illetve véleményével, hozzászólásával segítette magazinunkat.

A Nyugat - ígéretéhez hűen - megtartotta rendhagyó sorsolását, ahol kivétel nélkül minden olyan olvasónknak esélye volt valamilyen nyeremény begyűjtésére, aki 2000-ben játszott velünk (függetlenül attól, jó volt-e a megoldása, avagy sem), illetve véleményével, hozzászólásával segítette magazinunkat. Pólók, vásárlási utalványok és fotókellékek találtak gazdára.

A hó végi vastag borítékHűséges olvasóink bizonyára tudják, hogy folyamatosan találhatnak nyereményjátékokat lapunkon. A 2000-es év mérlege: közel négyszáz nyeremény került kisorsolásra: McDonald’s utalványok, Nyugat pólók, Kodak 200-as filmek, Starkl növényvásárlási utalványok örvendeztették meg játékosainkat. Természetesen az idén is folytatjuk a "hagyományt", de reményeink szerint már jóval több nyereményért és nem árulunk el titkot azzal, hogy komoly pályázatra is lehet számítani a szórakoztató rejtvények mellett.

Ez nem nyert...

Csupán érdekességképpen említenénk meg, hogy jópár esetben előfordult: a kisorsolt helyes megfejtő nyereménye visszaérkezett szerkesztőségünkbe "a címzett ismeretlen" megjelöléssel. Ilyen esetekben új nyertest hirdettünk. Bízunk benne, hogy aki képes helyesen válaszolni a feltett kérdésekre, az képes arra is, hogy saját címét jól adja meg, ezért az idei évben sem indítunk nyomozást annak érdekében, hogy kiderítsük a megfelelő postacímet, hanem új nyertest hirdetünk. (Szerencsére jelöltekből nincs hiány)

A 2000. évben megfejtést, vagy véleményt beküldők közül a rendkívüli sorsoláson ajándékot nyert:

Vass Katalin Vác
Nyitrai Zoltán Piliscsaba
Kerekes Anita Budapest
Vígh Róbert Felsőtelekes
Székely Ádám Gödöllő
Varju Andrea Nagypáli
Sárándi László Budapest
Tóth Szeles Attila Szeged
Ivanics Gyula Kazincbarcika
Pintér Nóra Budapest
Fuchs Éva Pécs
Németh Gyula Bük
Bozzay Zoltánné Sárvár
Tell Judit Paks
Magyar Annamária Szombathely

A Tudod Hol Élsz? 2000-2001-es középiskolás vetélkedő csapatai között megtartott külön sorsoláson utalványt nyert csapatok:

508. sz. Kertvárosi Szakképző Iskola, "Kék" csapat - Pécs
Lehel Vezér Gimnázium "Az EU-hírnökei" csapat - Jászberény
Leövey Klára Gimnázium "Álom csapat" - Budapest

A nyerteseknek gratulálunk, nyereményüket már postáztuk. Akik pedig még nem nyertek ne keseredjenek el, inkább próbálkozzanak minden héten. Már több olyan nyertesünk is akadt, aki duplázott, sőt, triplázott!

És aki nekibúsult azon, hogy nem szerepelt egyik listán sem, az az ujjai helyett inkább a fejét törje:

FIFA modemliga
Paintball
Rébusz játék
Sasszem - országos
Figyelj és nyerj!
Sasszem
Figyelj és nyerj!


És ne feledjék, hamarosan újabb játékokkal, pályázatokkal és velük együtt mesés nyereményekkel jelentkezünk!

tm

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet