Lassan lecsillapodnak Zámbó Jimmy tragikus halála keltette hullámok. Más történetek foglalják el az újságok címlapját, mi meg gondolkodhatunk: mi is volt ez az egész?
Sokan vitatkoztak azon, vajon valóban akkora művész volt-e Zámbó Imre, hogy a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb médiafigyelem jusson neki. Esztéták és pszichológusok mondták el fintorgó véleményüket, születtek morbid viccek, és megjelentek egészen vad hozzászólások az internetes fórumokon. De az emberek vettek-néztek mindent, ami csak vele foglakozott.
Mint annyi más lap, természetesen mi is foglakoztunk Jimmyvel, sőt, legutóbbi közvélemény kutatásunk is róla szólt. A kérdés, amit feltettünk: Szerinted jó-e, hogy ennyit foglakoznak Zámbó Jimmy halálával? A 173 válaszadó közül (02.02) mindössze csak 10-en szavaztak arra, hogy igen. Közülük 6-an vélték úgy, hogy azért terelődött rá ekkora figyelem, mert "ő volt a Király", ketten pedig, hogy nagy szórakoztató volt, vagyis minden művészi teljesítményének szólt. Szintén 10-re rúgott azoknak a tábora, akik szerint az emberek kíváncsiságát ki kellett elégíteni.
Mások (20) úgy látták, Jimmy halála jól jött a médiának, legalább volt mit habozni. Sőt, még jelentősebb számú olvasó (60) ment kicsit tovább: mindez azért történt, mert sokan akartak hasznot húzni Jimmy halálából. A győztes tábor viszont poénra vette a dolgot, mondván, ha mégegyszer meglátja Z.J.(I) nevét, bizony főbe lövi magát (74).
Mindebből levonhatjuk a tanulságot, szegény Jimmy halála nem sokkal volt több itt az ezredforduló tájékán, mint egy folytatásos, nagy nézettséget hozó szappanopera-Dáridó.
D.J.
Vonatkozó cikkeink:
A gyász napja
Mindhalálig Jimmy
Halál kakasszóra
Zámbó Jimmy, ahogy a keresoprogramok látják
Szerinted jó-e, hogy ennyit foglakoznak Zámbó Jimmy halálával?(Szavazás)
Misén búcsúztak a "Királytól" (www.korridor.hu)
A művészvilágot megrázta Jimmy tragédiája (www.korridor.hu)