Ismét bűnösnek találta a bíróság

Fotósok, operatőrök hada várta a körmendi gyermekgyilkossági ügy vádlottját, a Vas Megyei Bíróság nagytermét teljesen megtöltötte a hallgatóság ma délelőtt tíz órakor. A megismételt eljárás ítélethirdetését a vádlott már nem bírta idegekkel.

Fotósok, operatőrök hada várta a körmendi gyermekgyilkossági ügy vádlottját, a Vas Megyei Bíróság nagytermét teljesen megtöltötte a hallgatóság ma délelőtt tíz órakor. A megismételt eljárás ítélethirdetését a vádlott már nem bírta idegekkel.

De különös módon nem azután sápadt el, amikor bűnösségét és 13 éves börtönbüntetését kimondták, hanem aztán, ahogy elhangzott a csaknem három és félmilliós bűnügyi költség. A börtönőrök persze résen voltak: egyikük időközben a vádlott mellé lépett, és amikor Tánczos Gábor összecsuklott, hárman is megragadták az alélt fiatalembert. Ekkor ketten a két karjánál fogva, a harmadik pedig a két lábát felemelve a fejjel lefelé fekvő vádlott kicipelték a teremből.

És jött a doktor...
A nagyjelenet után érkezett a börtönorvos, aki megvizsgálta a vádlottat és megállapította: kutyabaja. Egy nyugtatót nyomott belé és több mint félórás szünet után folytatódhatott az ítélethirdetés.

(A szünetben Tánczos Gábor édesanyja egy zacskóból kék farmert vett elő, mondván azt viselte fia azon az április napon, és nem azt, melyet lefoglaltak, s melyen megtalálták Zsófi ruhájának mikronyomait. A bíróság folyosóján megjelent fél tucat rendőr is, de rájuk nem volt szükség, a hőzöngő rokonság egy-két tagját már korábban eltávolították a teremőrök.)

Az ítélethirdetés majdnem két órán keresztül tartott. A bíróság először a vádlott előéletét mutatta be. Tánczos Gábor az általános iskola után csupán pár hónapig járt középiskolába, utána otthon volt. Nem dolgozott, nem tanult, anyja tartotta őt el. A vádlott szülei már évekkel korábban elváltak, ez nagyon megviselte a fiút. Anyjával többször hangosan összeszólalkozott, sőt, volt, hogy rátámadt és bántalmazta.

A bíróság a vádlott jelleméről szólva megállapította: túlérzékeny, önértékelési zavarokkal küszköd, már kisebb feszültség is megterheli őt.

Két útvonal, egy végcél
Azon a tragikus április napon Zsófi és Tánczos nagyjából azonos időben indult el, és csaknem egyszerre értek a Németh Mária utcai lakás lépcsőházához. Tánczos azért tudott bemenni, mivel elromlott a kaputelefon és nyitva volt az ajtó. A kislány néhány pillanattal korábban ért haza, letette táskáit szobájának küszöbére, elment WC-re, majd indult volna le játszani, amikor szembe találkozott az ajtón belépő Tánczossal. (A megismételt eljárásban már nem állapította meg a bíróság, hogy a vádlott és a kislány beszélgetett volna a lépcsőházban.)

Tánczost - aki azért tudott bemenni a lakásba, mert a játszótérre siető Zsófi nem zárta kulcsra az ajtót - a gyermek felelősségre vonta, ezen a vádlott bedühödött és arcon ütötte a kislányt. A következő ütés a lány fejét érte és ekkor tört le a csatjának egy apró darabkája, melyet később az étkező padlóján találtak meg. A nappaliba menekülő gyermeket a sarokgarnitúrára szorította le Tánczos, a tévéről leemelte a Búsuló juhász agyagszobrot és félig kiforduló kislány tarkóján széttörte a szobrot. Ezután a kabátja zsebéből kést vett elő, és miközben bal kezével orrát és száját befogta az áldozatnak, jobb kezével jobbról balra elvágta annak nyakát.

A halál oka így elvérzés és fulladás.
A tettes a WC-ben megmosta kezét és a kést, és a nála lévő nejlon táskába csavarta az éles eszközt. Miután lehiggadt, néhány perccel később már az egy emelettel feljebb lévő ismerőséhez kopogott be.

A bíróság szerint a bűnjelet a táskával együtt aznap este tizenegy órakor a Rábába dobta be.

A védői kételyekről
Az ítélet indoklásában kitértek azokra a kételyekre, melyeket a védő a tárgyalás során megfogalmazott. A legfontosabb: mivel a fizikai-kémiai szakértő kijelentette, hogy az áldozat ruháján megtalálták Zsófi a hajcsatjának, és a szobor anyagának maradványait, valamint a sarokgarnitúra szivacsát, az ágytakaró elemi szálait, ezért ezeket a bizonyítékok gyengítő védői érvelést alaposan tanulmányozták. Azonban a védelem nem tudta azt bebizonyítani, hogy a rendőrségen, vagy a szakértői intézetben szándékosan, avagy gondatlanul összeérhettek a ruhák. Ráadásul az agyagszobor már a bűncselekmény harmadnapján Budapesten volt, de Tánczostól ekkor még nem foglaltak le semmit...

Az áldozat nadrágja alatt talált vörös hajszál tulajdonosát megpróbálta kideríteni a bíróság, ám ez nem sikerült. Viszont ennek nincs különösebb jelentősége az ügy szempontjából, mivel a szakértők megállapították: sem a gyilkosság előtt, sem utána nem vetkőztették le a lányt.

Az is közömbös, milyennek rajzolta le Tánczos az ominózus kést. (Mint ismeretes, a szakértők szerint a gyilkos eszköz nem lehetett olyan, amelyet a vádlott a kihallgatásai egyikén lerajzolt.)

A legelső beismerő vallomásról április 6-án feljegyzést készítettek a rendőrök. Mivel ez nem volt hivatalos jegyzőkönyv, nem lehetett bizonyítékként figyelembe venni. Az viszont a vádlott bűnösségét támasztotta alá, hogy már ekkor elmondta: késsel vágta el a kislány nyakát. (A rendőrök ekkoriban azt sejtették, hogy az agyagszobor egy darabja volt a gyilkosság eszköze.)

A bíróság ezúttal sem tudta megállapítani, miért ölte meg a lányt a vádlott, csak azt mondták ki: indulatba jött Tánczos Gábor.

Vélhetően örökre titok marad, hogy pontosan mi is történt a lakásban. Annyi viszont bizonyos, hogy a vádlott és a védő mindent megpróbál: a fellebbezést bejelentették, így az ügyben ismét a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki a végső szót. Erre várhatóan a nyári ítélkezési szünet után, 2001 őszén kerül sor.

Somos Zsolt

Vonatkozó anyagaink:
Perbeszédek a körmendi gyilkosság tárgyalásán
Évek óta rács mögött

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet