Mint már beszámoltunk róla, sikkasztás miatt elítélték Koller Lászlót, megyei közgyűlés kisgazda alelnökét, aki egyben szombathelyi képviselő is. A kérdés most már csak az, lesz-e politikai következménye mindennek? Az ügyről a város és a megye politikusait kérdeztük
A leggyorsabban az SZDSZ Szombathelyi Szervezete reagált a történtekre. Külön sajtóközleményt adtak ki, amelyben leírják, hogy véleményük szerint Koller László – miután első fokon sikkasztás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – mind erkölcsileg, mint politikailag alkalmatlan tisztségei betöltésére. Követelik, hogy távozzon a közélet színpadáról.
Kicsit enyhébben, de hasonló hangnemben nyilatkozott dr. Ipkovich György, a városi közgyűlés MSZP frakciójának vezetője is. Mint közölte lapunkkal, jogászként azt tudja mondani: meg kell várni az ítélet jogerőre emelkedést. Politikusként viszont úgy látja, azoknak, akik Koller Lászlót delegálták tisztségeibe, fel kellene függeszteniük őt. Ne terhelje ez az ügy addig a megye és a város politikai életét, míg nem tisztázódik minden.
A szintén jogász Kövesdi Zoltán, a közgyűlés Polgári-Együttműködési Frakciójának vezetője – mivel a várost vezető frakció még nem egyeztetet az ügyben – csak saját véleményét mondta el a Nyugatnak. E szerint más a büntető jogi, és más a politikai felelősség. Ők nem kívánnak foglakozni az ítélettel. Koller Lászlónak, és az őt delegáló pártnak kell levonnia a tanulságokat és dönteni, hogyan akar Koller tovább dolgozni.
Markó Péter, a megyei közgyűlés fideszes elnöke a Városi Televíziónak adott nyilatkozatában viszont a kisgazdák elleni hajsza újabb állomásának nevezte a Koller-ügyet. Mint megtudtuk, tervei szerint a megyei közgyűlés nem foglakozik a dologgal, az alelnök lelkiismeretére bízza, hogy mit tesz ezután. Egyébként sincsen semmiféle jogi eszközük arra, hogy bármilyen irányba is befolyásolják őt.
Ami Koller úr lelkiismeretét illeti, az nyilatkozata szerint tiszta. Mint mondta, anyagi kárt nem okozott, tartozását kiegyenlítette. Úgy érzi, a bíróság igazságtalanul bánt vele, az ügyész olyan ellenséges hangulatot teremtett a tárgyaláson, amely befolyásolta a bírói döntést is. Az ítéletet megfellebbezi, és bízik a felsőfokú bíróságban.
Ezek tehát az első reakciók. Kérdés, hogy mi történik a pénteken sorra kerülő megyei, illetve a jövő csütörtöki szombathelyi közgyűlésen. Egy biztos, Szabó Gábor polgármester nyelvvizsga ügye után megint rendőrségi eljárás folyt – sőt, ezúttal elmarasztaló ítélet is született – egy szombathelyi képviselő ügyében. Az más kérdés, hogy Koller cselekedetét hogyan ítélik meg. Vannak ugyanis, akik egyszerű hanyagságnak és hozzá nem értésnek tartják a történteket. Persze, erre is kész a válasz: aki egy társasház ügyeivel és a közös költségeik helyes kezelésével sem tudott megbirkózni, hogyan tud egy megye ügyeivel?
D.J.
Vonatkozó cikkeink:
Koller – egyelőre – maradSikkasztott az alelnök
Újabb szombathelyi képviselő ellen indult eljárás (1999.09.02)
Vádemelési javaslat az alelnök ellen