Tavaszra tető alá kerülhet az új templom

Már bontakozik a körvonala annak a római katolikus templomnak, amelyet tavaly májusában kezdtek építeni Szombathely oladi városrészében. Az alapok készen vannak és a külső falak legnagyobb része is áll már.

Már bontakozik a körvonala annak a római katolikus templomnak, amelyet tavaly májusában kezdtek építeni Szombathely oladi városrészében. Az alapok készen vannak és a külső falak legnagyobb része is áll már.

Nagyításhoz kérjük kattintson a képre!Tavasszal a tető is felkerülhet az új épületre, amely Németh István építészmérnök (Vas megye főépítésze) tervei alapján készül. A tájékoztató tábla adata alapján a várható befejezés 2001. december 31. Mint megtudtuk, tervek szerint a templom 350 millió forintba kerül, úgy, hogy a telket a szombathelyi önkormányzat biztosította. Így hét a Fatimai Szent Mária tiszteletére szentelt templom felépítéséhez nagy szükség van a hívők adományaira is.

Nagyításhoz kérjük kattintson a képre!Ami biztos, a katolikus egyház 2000-ben 2,4 milliárd forint kiegészítő járadékot kapott, amiből mintegy 380 milliót szánt 16 új magyarországi templom építésére. A legnagyobb támogatást - 180 millió forintot - a gazdagréti templom könyvelheti el. Az új katolikus templomok közül említést érdemel a 30 millió forintos költségvetési összeghez jutó debreceni vagy a 25 millióval megsegített mezőkövesdi.

Az elmúlt 15 évben egyébként Magyarországon 200-nál több katolikus templomot építettek, illetve restauráltak. Érdekes viszonyítani a szombathelyi templom költségeit (350 millió forint) néhány másik, szintén most épülő temploméval.

Petőhenyén Makovecz Imre tervei alapján készülő 220 négyzetméteres templom megközelítőleg 20 millió forintba kerül majd, míg a miskolctapolcai 150 férőhelyes templom előreláthatólag 60 milliót emészt fel. Ehhez jön még a berendezés, orgona, harang, ami újabb 40 milliós kiadás.

Decemberben szentelték fel Debrecen legújabb, közel háromszáz fős befogadóképességű templomát, ami 150 millió forintba került, míg a szintén decemberben szentelt hunyai templom 50 millióból is kijött. A felsőegerszegi, 250 fős befogadóképességű templom négy hónap alatt épült fel, mindössze 20 millió forintból.

Nagyításhoz kérjük kattintson a képre!És ami a más felekezeteket illeti, a hazai és a nyugati hívek adományaiból 1989 óta több mint 300 új istentiszteleti hely épült Magyarországon. A legnagyobb építtető a katolikus egyház mintegy kétharmados aránnyal, utána a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház következik. A kis egyházak majd mindegyike épített vagy épít magának saját templomot. A legtöbb új imahely "fiatal" ipari városokban, lakótelepeken és vidéki városokban épül, és azt a hiányt próbálja pótolni, amit a rendszerváltozás előtti időszak adminisztratív korlátozásai alakítottak ki. (Népszabadság információ)

tm

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet