Tovább mélyíti a mocsarat a Viasat

Hétfőn startol a pucér valóságshow.

Mivel Magyarországon már annyi valóságshow futott, hogy a hangos káromkodás, egymás alázása, esetleg megerőszakolása sem lenne már újdonság, az újaknak még provokatívabbnak kell lenniük elődeiknél. Ezt maxolta ki a Viasat azzal, hogy a szereplőiket teljesen meztelenre vetkőztetve lökik egymásnak egy szigeten.

A csatorna viszont még ezt is tetézni azzal, hogy egy vetkőztető applikációt is elindított, ahol a versenyzőket már most teljesen pucéran megtekintheti az, aki az Instagramon vagy Twitteren megmutatja saját legszebb testrészét #AdamEva hashtaggel.

Cikkünk írásakor még egyik felületet sem lepték el pucér seggek és mellek, de pár nap múlva ellenőrizhetjük rajtuk, hogy hazánkban hányan kívánnak nyilvánosan pucéran parádézni.

Addig is itt a promó:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű