Már korábban is írtunk arról, hogy a magyar úszóválogatott kapitánya, Kiss László régi büntette, egy 1961-ban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt kellett lemondjon posztjáról áprilisban. A botrány kirobbanása után többször elhangzott, hogy Kissék áldozata már nem él, ezért nem is tud nyilatkozni az ügyről. Ez azonban téves információ volt, mert az RTL Klub megtalálta a most 73 éves Takáts Zsuzsannát, aki a Fókusz Plusz műsorban szombaton fog nyilatkozni, a tévé szerint saját kérésére.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!