A magyar hadseregben áll a balhé, kiskatonák dolgoztak a borpincében, egyelőre tisztázatlan, hogy repiborért, vagy csak úgy, szívességből. Valószínűleg ez volt a Kannamosás hadművelet.
A Tapolca környéki történetet videofelvétel is alátámasztja, ám ez nem jelent semmit, az összes megvádolt tiszt tagad, kivéve egyet, aki úgy próbálta lekommunikálni az esetet, hogy a kiképzés alól felmentett honvédeket amúgy sem lehetett volna másra használni.
A tudatlan civil azt gondolná, hogy a hadsereget azért tartja drága pénzen az ország, az állam, meg az adófizető polgárság, hogy alkalomadtán harcoljon, addig pedig képezze magát, illetve vészhelyzetben, lásd árvíz) kisegítsen.
kannamosás hadművelet
A kannamosás nevű hadműveletet nem igazán lehet belepasszítani a fentiekbe, így aztán a hadsereget megjárt honpolgár, aki maga is dolgozott tisztek kiskertjében, szállított építkezésre sódert, kavicsot, valamint garázsba lopott konzervet, ismét csak földhözragadt civil aggyal úgy véli, ez még mindig a szocialista típusú Magyar Néphadsereg, sudriság és a bunkóság akadémiája.
A főparancsnok valószínűleg azért is háborodott fel, és nyilatkozott roppant keményen első indulatában, hiszen néphadseregünk presztízse a szénbányák mélységeit súrolgatta (de azt is jobbára alulról, és hát az utóbbi esztendőkben image-építgetés folyt, mondván, ez már NATO-haderő). Ebben nem ásnak a honvédek kertet, nem mennek svarcfuvarba, nincsen kikölcsönzött gulyáságyú, nem varrjuk vissza a fára a leveleket, ha jő a fővezér, és nyaranta nem festjük zöldre a sárgára égett füvet, nincsen ingyenmunka haverságból.
Nos, jön egy soronkívüli kannamosásos akció, az egész koncepció összeomlott, mindenki csak kapkodja a fejét, neves publicisták emlékeznek meg az esetről, a kamerázó tisztről, és érdekes módon hasonló katonaélményekről számolnak be.
A hagyomány kötelez
Valamiről azonban nem beszél senki. Életem egy nem túl vidám szakaszában volt némi érintőleges érdekeltségem Szigliget környékén, ami nem esik túl messzire Tapolcától. Az egyik kertszomszéd, történetesen egy nyugdíjas főtiszt egy nyáron előadást tartott egyik német vendégének, hogy a hegyoldalban pompázó szőlőt hogyan sikerül odaragasztani a lankára. Nos, tudatta büszkén, egy század katonát vezényelt a terepet borító őserdő ellen, és szilaj magyar hadfiak két hét alatt szét is verték a gaz ellenséget, csodás kis édenkertet varázsoltak helyére.
A német úr, aki később megvallotta, hogy ő bizony "liberal" gondolkodású, úgy nézett a házigazdájára, mint varjú a rohadt tökre, és néhány halovány mondattal utalt arra, hogy a gyors reagálású szőlőtelepítés a Bundeswehr-ben nem nagyon eshetett volna meg, vagy ha mégis, akkor azt villám-kirúgással díjazták volna.
Ja, felelte a volt főtiszt, de hát itt mindenki ezt csinálja.
Hölgyeim és uraim, akkor ne csodálkozzunk. A hagyomány kötelez.
(Krámer)
