Az erős jégzajlás miatt a folyó tervezett átúszása helyett mintegy 10 percet a part közelében úszott a jeges Dunában ifj. Schirilla György szombaton Vácott.
Az édesapja emlékezetes hagyományát folytató fiatalember immár ötödik éve telente többször átússza a Dunát, s minden alkalommal először Vácnál.parton váciak ezrei kísérték figyelemmel ifj. Schirilla újabb merész vállalkozását, amelyet ő láthatóan nagyon élvezett, hiszen a vízből lelkesen integetett a nézőknek, ügyesen manőverezett a jégtáblák között, néhányra megpróbált felülni.
A 43 éves sportember elmondása szerint jógával, futással, szaunázással és meditálással készül mindig a téli bemutatókra.
Egy hét múlva Budapesten ússza át a Dunát ifj. Schirilla György, majd az azt követő hétvégén a Duna szlovákiai partjáról a magyar oldalra, Párkányból Esztergomba tempózik, végül a sorozat szokás szerint Baján fejeződik be január 31-én.
(MTI)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!