Aki éveken át megszokta, az idén hiába keresi: a Haladás Sportcsarnokban ezúttal nem állítják ki legújabb modelljeiket a szombathelyi autókereskedők. A nagy tavaszi seregszemle elmaradt, helyette itt a Vasi Autószalon nevezetű rendezvény.
A vasárnap estig tartó kiállításon azonban csupán hat szombathelyi márkakereskedő vesz részt. A többiek nyitott hétvégékkel próbálják meg a lépést tartani a vásárlók kegyeiért folytatott konkurenciaharcban.
Nem csillogott, de volt
Az ősidőkre talán még emlékeznek néhányan: a Sportházban, illetve az intézmény előtti téren alig egy tucat kereskedő mutatta be, hol tart a világ autóipara. Majd érkezett a Magyar Autóklub és szerződést kötöttek a Haladással, hogy öt évig a csarnokban rendezik meg a kiállítást.
A Szombathelyi Autószalon nevezetű rendezvény sohasem volt csillogó, fényes seregszemle, mivel a márkakereskedők megegyeztek abban, hogy nem kelnek versenyre a dekorációk, a körítés okán, hanem megpróbálják minél olcsóbban megúszni a kiállításokat.
Nem akartak a sátor alá menni
Öt év elmúltával jelent meg a színen a zalaegerszegi és a sárvári vásárszervező cég, akik a Tesco születésnapjára számítva speciális kiállítást szerveztek. A hipermarket parkolójában, sátrak alatt, háromszáz forintos belépőért kínálják a látnivalót, megspékelve egész napos programokkal. Ez utóbbi költségeit a hírek szerint persze a Tesco állja. A lényeg a lényeg: a szombathelyi autókereskedőknek nem akaródzott sátrak alatt kiállítani. A szóbeszéd szerint végül hat kereskedő közül többen is csak azért álltak kötélnek, mert olyan árat mondtak nekik, amely számukra aprópénz, tehát nem volt veszítenivalójuk.
A legnagyobb területen a Suzuki nyomul. A kissé öregecske Swift az árával tudja a lépést tartani, a Wagon R+ újdonságával hódít, a terepjárókat pedig kitűnő installációval - sáros erdei terepet modellezve - mutatják be. A Lada árai megdöbbentően magasak, ráadásul két-három lépéssel mellettük amerikai luxusautók (Chrysler) kelletik magukat.
Ami viszont dicséretes: a vásáron megtalálhatjuk az egyik legszimpatikusabb vezérhajót, a Peugeot 607-es modelljét.
Egy kis konkurencia harc
A kívül maradtak viszont - Szombathelyen az átlagosnál több márkakereskedő található - akcióba léptek. Szinte kivétel nélkül nyitva lesznek ezen a hétvégén, és különféle kedvezményekkel csábítják be a potenciális vásárlókat. A legnagyobb dobást kétségkívül az Audit, és Volkswagent forgalmazó Vörös Szerviz mutatja be, amely ma este (a PSINet-tel közösen) gálaműsort adott a kiválasztott körnek. A Bajor Imrével, Auth Csillával, Charlie-val, tűzijátékkal megspékelt dáridó hajnalig tart.
Visszatérve a Tesco parkolójába: valóban látni néhány motor-és autócsodát, van itt török csemege és Savaria Tourist is, ám kétséges, hogy az autókiállítás eléri-e célját. Vagyis azt, hogy a vevő egy helyen, egyszerre szemlélje meg az azonos árkategóriába tartozó négykerekűeket, és a benyomások alapján könnyebben eldöntse, milyen kocsit is vásárol.
Hiszen, hogy Henry Ford mondását idézzük, a legjobb autó az új autó...
Somos