A tavaly lemondott amerikai pénzügyminiszter egy televíziós műsorban titkos minősítésű iratot mutatott be, és azzal vádolta a Bush-kormányt, hogy az már 2001. szeptember 11-e előtt elhatározta Irak megtámadását. Az amerikai pénzügyminisztérium vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogyan kerültek ki a titkos dokumentumok a tárcától.
O'Neill a Wall Street Journal egyik volt újságírójának hosszas interjút adott. Ez egy kedden megjelenő könyv része és vasárnap este egy tévéinterjúban beszélt a könyvben is elmondottakról. Arról például, hogy a Bush kormányzat szerinte már 2001. szeptember 11-e előtt elhatározta Irak invázióját.
Paul O'Neill azt is elmondta, hogy kétéves hivatali ideje alatt sohasem látott valódi bizonyítékot arra, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett volna.
Közben az amerikai Stratégiai Tanulmányok Intézete közzétett egy tanulmányt, amely szükségtelen megelőző háborúnak minősíti az Irak elleni támadást, és azt állítja, hogy a háború erőforrásokat vont el a terrorizmus elleni, jóval fontosabb harctól.
Bush egyébként nem akart érdemben reagálni O'Neill kijelentéseire, vádaskodásaira, ugyanakkor közben Washingtonban a kincstárügyi minisztérium, ahol O'Neill dolgozott korábban, felkérte az illetékest a kormányzati általános ellenőrzési hivatalt ugyan indítson már nyomozást, hogyan is kerülhettek nyilvánosságra titkos dokumentumok a minisztériumból. A kérdés mindazonáltal költői, ugyanis maga O'Neill mondta el, hogy bizony ő adta ki a dokumentumokat.
forrás: www.radio.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!