Rablót fogtak Szombathelyen

Vasárnap délután érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy egy férfi pénzt vett el egy szombathelyi sörözőben, majd futva elmenekült. A szombathelyi rendőrök nagy erőkkel keresni kezdték a férfit, akit pár perc múlva elfogtak a Rumi út és a Gábor Á. utca kereszteződésében. Az eddigi adatok alapján M. Sz. nárai lakos vasárnap délelőtt megjelent a fenti italozóban, ahol korábban alkalmazott volt és egy társasággal fogyasztott, majd a szemtanúk szerint a mellékhelyiségben elaludt. Már délután volt, amikor az egyik alkalmazott felébresztette, taxit hívtak neki, de ő vita után a hátsó helyiségbe rohant, a polcon lévő tálcányi váltópénzbe belemarkolt, majd távozni akart. Távozóban az őt feltartóztató pultost megütötte, majd elrohant. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya erőszak, fenyegetés alkalmazásával elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az ügyben.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek