A felvonulás, sör és virsli mágikus háromszögből sikerült az elsőt kiiktatni. Valami azonban változatlan: a munka ünnepén legkevésbé a melós a lényeg.
A polgárinak hívott kormány döbbenten fedezte fel a munka törvénykönyve kapcsán, hogy Magyarországon még mindig egzisztálnak munkások. Létezésük - a multikat és az átlagos munkaadókat ismerve - valóban csoda, hiszen az elmúlt esztendőkben szinte minden a tőkének kedvez. Ebből egyetlen dolog következik - és ez valóban kormányfüggetlen - a tőke tövig le van ..., a munkavállalónak pedig kuss a neve.
A szakszervezetek vagy asszisztálnak a folyamathoz, vagy pedig egész egyszerűen taccsra teszik őket, hiszen hosszú évek óta nem kötelező a kollektív szerződés megkötése Magyarországon, nehogy az érzékeny lelkületű tulajdonos továbbálljon. Fizeti a német bér töredékét, szociális juttatásokat úgy adja, ahogy éppen úri kedve hozza, ha pedig már nem rentábilis az üzlet (értsd: nincs meg az extraprofit), elvonul Kínába üzemestől, ott még olcsóbb a munkaerő.
Itthon pedig közgazdászok vitáznak azon, hogy mi a jobb: a pénzre koncentráló befektető, vagy pedig a teljes nihil. A melóst persze nem kérdi meg senki, hogy miért olyan rohadt jó ötven-hatvanezer nettóért szalagmunkát végezni, hétvégén is dolgozni, ha éppen úgy követelik a megrendelések.
Mindeközben jónéhány magyar iparágat kicsinált külföldi tőke: nagy dérrel-dúrral megvásárolt üzemet, feldolgozót, mindent, pár év után bezárta az egészet, a piac volt a lényeg, koncentrálta a termelést, aztán a jóságos Joe bácsiból gonosz, mocskos kapitalista lett.
Ha valaki ráismerne a Danone-történetre, jegyezzen be egy piros pontot, valóságos sorozatot lehetne összeállítani a bekebelezett és leállított gyárakról. A Danone pechje, hogy most van napirenden a Munka Törvénykönyve, és elég súlyos viták folynak arról, hogy az EU-ra hivatkozva romlanak-e a munkavállalók pozíciói, avagy sem. A vitás pontokat el lehet olvasni a Fidesz egész oldalas hirdetéseiben, a győzelmi jelentés szerint szó sincs a jogok csorbulásáról, sőt, minden all right. A szakszervezetek természetesen más véleményen vannak, a Danone pedig erről mit sem tudva megvásárolta, majd pedig be akarta zárni a Győri Kekszgyárat.
Éppen akkor, amikor a kormány felfedezte, hogy tulajdonképpen munkásbarát. A történet slágvortokban: tiltakozás, tárgyalások, majd pedig minisztériumi győzelmi jelentés, hogy minden meg van mentve, míg a cég nem akar tudni a megegyezésről. Mindez legalább arra jó, hogy legalább a minisztérium és a magasságos kormánytagok is látják, hogy nem egyszerű a kapitalistával munkavállalói jogokról tárgyalni, hiszen egy igazi tőkés alapmondata ilyen esetekben: nem.
Már pedig ha a minisztertől nem rezelnek be, akkor a szakszervezetet reggelire eszik meg - ennyit arról, hogy majd kollektív szerződést kötünk velük, amiben aztán mindent kiharcolunk, mint Sylvester Stallone egy korai filmjében, Johnny Kovács nevű aktivistaként.
Szóval, valahol itt tartunk május elseje estéjén, állítólag ez a nap a munkások jogairól szól, meg a munka ünnepe, ami annyiban igaz, hogy örülhet az, akinek van melója. Sörről, virsliről most ne essék szó, a felvonulások és az elvtársak is annyira hiányoznak, mint mókusnak az erdőtűz.
Magánvélemény zárásként: legalább nem csontig kéne a tőkének benyalni, kis öntudat és büszkeség nem ártana. Igaz, azt nem jegyzik a multiknál, sőt, kifejezetten hátrány.
(krámer)
