120 rászoruló család melegedhet, miután ennyi helyre vittek a segítők tűzifát Szombathelyen.
A helyi MSZP felajánlásából családonként egy köbméter (összesen 120 köbméter) aprított tűzifát hordtak szét vasárnap hajnaltól a városban. A jótékony célra 2 millió forintot gyűjtöttek össze, Nemény András egy havi országgyűlési fizetést, az MSZP-SZTK frakció pedig több hónapi tiszteletdíját ajánlotta fel és helyi vállalkozók is segítettek. (Egyébként ötödik éve tart már az akció.)
A hátrányos helyzetű rászoruló családoknak jókor jött a segítség, volt, ahol egy idős nyugdíjas házaspár épp aznap tüzelte el az utolsó adagot.
Nehéz az élet és a tél
BZ
Az előzetes felmérésben és a kihordásban a Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és segítőik vettek részt, de találkoztunk Czeglédy Csabával és Nemény Andrással is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
123 szombathelyi családnak fűtöttek be decemberre.
Megnéztük, jó helyre került-e az a több köbméternyi tűzifa, amelyet szombathelyi családnak osztottak ki.
Százhetven szegény sorsú család lakhat jól karácsonykor.