Sok a taxi, kevés az utas Szombathelyen

A többi magyarországi nagyvároshoz hasonlatosan Szombathelyen is sok a taxi a kereslethez képest. Ennek ellenére, aki megfelel az előírásoknak, választhatja ezt a foglalkozást, hiszen létszámot korlátozni egyetlen felügyeletnek sincs joga. Jó pár évvel ezelőtt arra is volt példa, hogy több mint négyszáz taxis járta városunk útjait. Mára ez a szám jelentősen csökkent, jelenleg százan keresik ezzel a mesterséggel kenyerüket. De ez még mindig sok a lakosság igényeihez képest. Azonban Szombathelyre nem jellemző a Budapesten elhatalmasodó taxisháború. Helyben a legnagyobb probléma az, hogy sok taxis leveri a fuvarok árát, így az utasok a becsületes, órát indító sofőrök árait drágállják. Az illetékesektől azt is megtudtuk, hogy a feketefuvarok többségénél az utas teszi a kezdő lépéseket, hiszen a taxiba ülő állampolgárok nyolcvan százaléka kezdi azzal: nem muszáj elindítani az órát. A szakemberek azonban arra hívják fel a figyelmet: nem biztos, hogy óra nélkül kevesebbet kell fizetni az utazásért. (Forrás: Szombathelyi Televízió)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek