A műbalhé készítés receptje

Dr. I.Gy.T. Polgári Kör leírása arról, hogyan kell erkölcsi és ideológiai jelszavak mögé bújva műbalhét csinálni bármely ügyből. Példa a szombathelyi Újságíró Klub ügye.

A dr. I.Gy.T. Polgári Kör sajtóközleménye Az elmúlt napokban szinte minden helyi jobboldali szervezete fontosnak érezte, hogy jelezze felháborodását a szombathelyi városi televízió sajtóklubjában elhangzottak miatt.

A dr. I. Gy. T. Polgári Kör a történteket összefoglalva segítséget szeretne nyújtani mindazoknak, akik igazi műbalhét szeretnének csinálni:

1. Fogj egy kicsit politikai tartalommal fűszerezett műsort, és emelj ki belőle néhány szót, mondatot! Kicsit variáld át, és rakd őket a neked tetsző sorrendbe!

2. Ezt követően a közgyűlésen minden képviselőd lehetőleg kétszer álljon fel, és mondja el, őt vagy környezetét miért bántotta meg az adott néhány szó, mondat. (Ezzel is segítve a közgyűlés városért való munkálkodását.)

3. Közben ne felejtsd el követelni a felelősök leváltását!

4. Ha mégsem az volt a műsorban, amit a közleményedben leírtál, ragaszkodj ahhoz, hogy ezt bizony megvágták, átírták.(Fontos: semmiképpen ne fedd fel az igazságot, hogy lusta voltál megnézni az eredetit, legalább egyszer!)

5. Végül fogj néhány polgári kört, és tiltakozz a nevükben is.

6. És az egész alatt mindig és egyfolytában hangoztasd: téged csak a nemzetféltés, a magasabb erkölcsi értékek védelme, és az ország kettészakítása elleni küzdelem vezet.

Tisztelt Rettegi Úr!

Ön igen nagy hibát követett el akkor, amikor úgy csinált valamiből botrányt, hogy saját bevallása szerint sem látta azt a műsort, amiről beszélt. Persze, megszokhattuk az elmúlt években, hogy Önök nem a realitás mezsgyéjén politizálnak, sokkal inkább céljuk saját, szűk pártérdekeik érvényesítése, akár a város érdekeinek ellenében is. Azok, akik felelőtlenül megtámadják a független közszolgálati városi tévét, vagy feljelentik saját városukat, nem valók Szombathely város közgyűlésébe, de még polgári köreinkbe sem! El kellene gondolkodnia azon, vajon miért választották Önt és párttársait Szombathely lakói képviselőnek? Azért, hogy mindent megtegyenek Szombathelyért, vagy azért, hogy a minél rosszabb, nekünk annál jobb elvet képviseljék? Tetteikkel lejáratják mindazon elveket, amelyekért oly sokan küzdünk már sok-sok éve!

A Dr. I. Gy. T. Polgári Kör nevében megkérünk minden a város jövőjéért aggódó és tenni akaró közéleti szereplőt, hogy akadályozza meg az ártalmas és felesleges feszültségkeltést!

Energiánkat, lendületünket és időnket fordítsuk Szombathely régiós vezető szerepének megszerzésére és megtartására!

A Polgári Kör Vezetősége
Horváth Gergely, elnök

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet