Bűnös az alelnök

A nagy kisgazda belviszály mellett eltörpül a mi kis vasi kisgazdi ügyünk: Koller Lászlót, a megyei közgyűlés elnökét két évvel ezelőtt feljelentették, mert közös képviselőként nem tudott elszámolni a lakók pénzével. Most megszületett a jogerős ítélet is.

A nagy kisgazda belviszály mellett eltörpül a mi kis vasi kisgazdi ügyünk: Koller Lászlót, a megyei közgyűlés elnökét két évvel ezelőtt feljelentették, mert közös képviselőként nem tudott elszámolni a lakók pénzével. Most megszületett a jogerős ítélet is.

Az elsőfokú ítélet még februárban született meg. Akkor sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése miatt egy évnyi, három év próbaidőre felfüggesztett börtön, 300 ezer forintos pénzbüntetés volt a verdikt. A bíróság azt is kimondta, hogy a vádlott az előzetes menetesség előnyét nem élvezheti.

Tilos a forgatás
A Zala Megyei Bíróságon ma délelőtt negyedtízkor csodálkozó arccal kérdezte a fellebbviteli tanács elnökasszonya a kamarát cipelő újságírót:

 - Ki engedte meg, hogy forgassanak?

Rövid időn belül tisztázódott a félreértés, s elkezdődhetett a tárgyalás, de képfelvétel nélkül. A vasi megyegyűlés alelnökének perét ezúttal is fél tucat újságíró követte figyelemmel. A felfokozott érdeklődés érthető, hiszen a tét nem kicsi: ha jogerősen elítélik az alelnököt, az újabb politikai vihart kavar.

Az alelnök másodfokra ügyvédet váltott. Érthető volt lépése, hiszen az elsőfokú tárgyaláson az előírt határidőn belül védője nem indítványozta egy újabb szakértő kirendelését, ezzel elestek attól a lehetőségtől, hogy esetleg két, ellentétes vélemény kerüljön a bíróság elé. Az ügyvéd, dr. Vásárhelyi Tamás hatásosan, logikusan érvelt. Csakhogy a több mint fél órás védőbeszéd nem győzte meg a bíróság tagjait, akik alig tízpercnyi tanácskozás után jogerőssé nyilvánították a városi bíróság ítéletét.

Megviselte az ítélet
Mivel az operatőröknek a bírósági a folyosón nem tiltotta meg a bíróság, a kameramanok csőre töltött gépekkel várták a teremből kilépő alelnököt: láthatóan nagyon megviselt az ítélethirdetés.

Az újságírók gyűrűjében a feltett kérdésekre (kommentálja-e az ítéletet, lemond-e posztjáról?) Koller László három rövid mondatban felelt:

- Ártatlan vagyok, nem nyúltam hozzá a lakók pénzéhez. Nem mondok le. A Legfelsőbb Bíróságig elmegyek, törvényességi óvást jelentek be.

Miközben Koller László hazafelé tartott, Szombathelyen már többen is értesültek a fejleményekről. Markó Péter megyei elnök, aki ma éppen Hunyad megyei küldöttséget kalauzolt a megyében, azt nyilatkozta: mostanában nem kedveznek a bírósági ítéletek a megyének. Emlékeztetve arra, hogy nemrégiben a Legfelsőbb Bíróság egy kártérítési perben az MMIK-t több mint 24 millió megfizetésre kötelezte.

Rettenetes tehertétel
A közgyűlési elnök tisztában van azzal, hogy alelnökét nem lehet visszahívni, lemondatni. Azonban az is világos számára, ez az ügy rettenetes tehertétel a megyei közgyűlés számára. Bár még egyeztet frakciójával, de magánvéleménye az, hogy Koller László problémájának egyetlen megoldása van: ha erkölcsi felelősségét felismerve, lemond hivataláról.

A Nyugat által megkérdezett szakértők egyetértenek a közgyűlés elnökével. A jogi helyzet tiszta: mivel nem végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték Koller Lászlót, jogilag továbbra is megmaradhat alelnöknek, városi képviselőknek.

Ám a választópolgárok kérdésére - hogyan lehet vezető pozícióban az, aki egy lakóközösség vagyonával visszaélt? - nincs válasz.

Viszont a kívülálló számára az feltűnhetett, mennyire állhatatos harcosa az igazságnak az a lakó, aki pénzt, időt nem kímélve, még a nyilvánosságot is vállalva - a kereskedelmi tévéknek rendszeresen nyilatkozva - kísérte figyelemmel az ügy fejleményeit. A hölgy minden tárgyaláson jelen volt, úgy is, mint a lakók képviseletében eljáró állampolgár.

Meg úgy is, mint az ügy egyik kirobbantója, hiszen az ő neve is szerepel a feljelentésben...

Somos Zsolt

Vonatkozó cikkünk:
Sikkasztott az alelnök
Megy, vagy marad marad Koller László

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet