Az osztrák kancellár elballagott a Fidesz kongresszusára, megköszönte a magyar támogatást, ezért a média meg is ünnepelte Herr Schlüsselt. Az meg tévedés lehet, hogy még a burgenlandiak is valamiféle helyi istenek pozíciójából tekintenek a magyarokra, a vámos meg tizenöt hülye kérdést tesz fel minden kiutazásnál
Arról ugyan elfeledkeztek a szakértők, hogy Ausztriát bizonyos Haider úr miatt fenyítette meg az Európai Unió, az illető arról híres, hogy átkozottul nem szereti az idegeneket, köztük a magyarokat, holmi levitézlett eszmékből merítve alsóbb- és felsőbbrendű népeket emleget időnként. Schlüssel úr pártja Haider úr pártjával együtt kormányozza szomszédunkat, hogy aztán velük jóba lenni mennyire jó buli, az igencsak eltérő megítélés alá esik. Kivált Európa demokratikusabb felén, ahol egykori izmusokra igencsak ugranak, mondhatni, nem illik hangoztatni bizonyos gondolatokat.
De ezt most hagyjuk is abba, mert a magyar virtus rögvest felhorgad az emberben, szóval, nehogy már Brüsszelben mondják meg a tutit, meg az őszintét - vesd össze: labanc k***a anyjukat.
Ha viszont levesszük az egészről a politikát, mindösszesen annyit említsünk meg, hogy még a burgenlandiak is valamiféle helyi istenek pozíciójából tekintenek a gyarló magyarokra, a schachendorfi vámos tizenöt hülye kérdést tesz fel minden kiutazásnál, hevesen érdeklődik úticélunk iránt, gyanús elemnek tekint, papírokat kér, faggatózik, csomagtartóban turkál.
Ne essünk abba a csapdába, hogy mindezt az új kurzus jelének tekintjük, annyit azért rögzítsünk, hogy nagyon nem szeretnek bennünket. A hatalom hivatalos szervei ezt elég markánsan hozzák a tudomásunkra.
Erre ideesik a kancellárjuk, a magyar köztelevízió rögtön főhírt kreál belőle, nagy testvérünk Schlüssel kancellár, egy igaz barát, keblére öleli az egész országot Soprontól Mátészalkáig.
Arról az apróságról nem is szólva, hogy Ausztria és Németország konzervatív pártjai (többek között Schlüssel úr formációja) minden eszközzel igyekeznek védeni a keleti népek munkaerejétől az ország piacait - és ezt minden létező fórumon el is mondják.
A Fidesz-kongresszuson nem nagyon emlegették, ott csak hátba veregették a fiúkat, szép volt, hogy mellettünk álltatok, majd egyszer megháláljuk: hét évvel azután, hogy beléptetek az EU-ba. (Azt már meg se említsünk, hogy az osztrákoknak sem tetszik az uralkodó koalíció: a bécsi helyhatósági választásokat úgy vesztette el a néppárti és a Haider-féle koalíció, ahogy azt kell - vagyis az ottani népek sem annyira vevők a kirekesztősdire.) Erről vagy nem tudott a hírszerkesztő, vagy úgy érezte, hogy egy kancellárral remekül lehet fényezni a kormánypártot. Legalább az alaphíreket elolvashatná, hogy mi újság, ha már ritkán lépi át az osztrák-magyar határt, hogy testközelből érezze, milyen fasza is Schlüssel úr rendszere, főleg ha magyarokról van szó.
Zárszó: az írás nyugat-magyarországi aspektusból született, már láttunk élő osztrákot, sőt, többekkel beszéltünk is. Igaz, kancellár nem volt köztük.
(krámer)