A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást a 79 éves budakalászi lakos ellen - írja a Police.hu. A férfi tegnap délután körül budakalászi otthonukban egy szóváltást követően többször is megszúrta és megvágta 80 éves élettársát, akit a mentőszolgálat munkatársai vittek kórházba.
A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, majd előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.