Vas megyében négy helyen, Zanatnál, Hegyfalunál, Jánosházánál és Körmendnél lassították a forgalmat a gazdák. A legnagyobb torlódás Körmenden alakult ki. Az autósok mindenhol nyugodtan fogadták az útakadályt, igaz várakozni legfeljebb 1-2 percet kellett. Információink szerint Vasban teljes az összefogás, ha kell két hétig is az út szélén táboroznak a demonstrálók. (Győr-Moson-Sopron gazdálkodói nem csatlakoztak a megmozduláshoz) A tejtermelők mellett állattartók és növénytermesztők is kivonultak munkagépeikkel. A becslések szerint kb. 150 monstrum lassította a forgalmat megyeszerte.
A megkérdezett személyautósok mindegyike toleráns volt
a demonstrálókkal.
Megértem a problémájukat és remélem sikerül elérniük valamit
mondta Soós Attila, aki több forgalomlassító demonstrációba is belefutott ezen a
napon. Korábban mi is foglalkoztunk szarvasmarhákkal és tejjel, de abba kellett
hagynunk, hogy ne menjünk tönkre. Úgy vélem a helyzet az EU-ban sem lesz sokkal jobb.
Örülök, hogy így összefogtak a termelők, teljesen együtt érzek velük
mondta el rövid kényszerpihenője közben Szalóki György teherautóvezető.
Lehet hogy nekünk is ki kellene vonulnunk a tachográfok miatt.
A kamiont vezető Németh István nem látja értelmét a
félpályás lezárásnak.
Látványos, de nem sokat érnek el vele. Totális, teljes útlezárás
kellene, mint Francia- vagy Olaszországban. Arra már mindenki odafigyelne.
A szervezők forró teával kínálták a tüntetőket és a rendőröket, amire nagy
szükség volt a metsző szélben. Néhány autós köztük több külföldi
integetéssel és dudálással biztosította együttérzéséről az út szélén
állókat.