Merényletet tervezhettek egy vidámpark ellen Hollandiában

Merényletet tervezhetett a dél-hollandiai Efteling vidámpark ellen az a Szíriába készülő, muzulmán hitre áttért holland nő, akit júniusban vettek őrizetbe a hatóságok - jelentette a helyi sajtó csütörtökön.

A De Stem című napilap arról számolt be, hogy a 25 éves nőt június 21-én vették őrizetbe a hollandiai Werkendam önkormányzatánál, ahol éppen az útlevelét készült átvenni, hogy Szíriába utazhasson és összeházasodhasson egy dzsihadista harcossal. A gyanúsított kapcsolatban állt az Iszlám Állam nevű terrormilícia több nyugat-európai szimpatizánsával. Mobiltelefonjának vizsgálatából kiderült, egyikük azt írta neki, hogy "Hollandiát hasonló meglepetésben kellene részesíteni, mint Párizst és Brüsszelt", mire ő a válaszában lehetséges célpontként említette az Efteling vidámparkot.

A takarítóként dolgozó nőt hat hét után végül szabadon engedték, és most állítólag attól tart, hogy ő maga is az Iszlám Állam célkeresztjébe kerül. A holland ügyészség megerősítette a júniusi őrizetbe vételről szóló híreket, azt azonban nem, hogy a vidámpark célpont lehetett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek