Az Uber után most a telekocsizást is kinyírhatja a kormány

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) honlapján jelenleg is olvasható felhívás szerint közúti ellenőröket toboroz a szervezet, mert „a jogkövető magatartást tanúsító fuvarozók védelme érdekében" fokozni kívánják az ellenőrzéseket. A fuvarozók szaklapja szerint a hatósági szigor a telekocsi-szolgáltatások ellen irányul majd.

Hat régiós központba - Budapest, Nagykanizsa, Csorna, Kisvárda, Nyíradony, Hódmezővásárhely – keres közúti ellenőröket az (NKH) - írja a NOL.hu. A felhívás szerint a jelöltekkel szemben nem támasztanak túl szigorú követelményeket – középfokú végzettséget, B kategóriás jogosítványt, büntetlen előéletet és felhasználói szintű számítógépes tudást várnak el –, és a megszövegezésből úgy tűnik, hogy gyorsan szeretnének sok embert felvenni.

A nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrehozásra kerül egy ellenőrzési csoport, amely a közúti ellenőrzést jelenleg végző szervezetek ellenőrzésein felül célzott jelleggel lát el országos illetékességgel közúti ellenőrzési feladatokat

- írja az NKH, a szöveg alapján az új emberek fő feladata a terepen folytatott ellenőrzés és a bírságolás lesz.

Illusztráció
businessofapps.com

A fuvarozó szakma Fuvarlevél című szaklapja arra következtet, hogy az évi egymilliárdos keretből gazdálkodó, akár 800 ezer forintos bírság kiszabására jogosult új egység létrehozása egy folyamat része: az Uber kiszorításáért folytatott harc jegyében tavasszal megszülettek azok a jogszabályok, amelyek sokat szigorítottak a személyszállítás feltételein, illetve bővítették a szabálysértések büntethetőségét is, lehetőséget adva például a rendszám levéltelére.

A csoport egyik nem titkolt célja, hogy ki tudják vonni a forgalomból az engedély nélküli személyszállítást végzőket. Eredetileg ez volt az Uber ellen irányuló cél, de azért ne gondoljuk, hogy a társaság kivonulásával nincs több engedély nélküli személyszállító vállalkozás az országban

– írja a Fuvarlevél.

A lap emlékeztet a szaktárca állásfoglalására, amely szerint „ma Magyarországon személyszállítási szolgáltatást vagy taxis, vagy személyautós személyszállító engedéllyel lehet végezni. Ebbe minden olyan szállítás beletartozik, melynek során a sofőr pénzt fogad el az utas szállításáért. Az NFM szerint beletartozik az is, amikor az utas csak részlegesen járul hozzá az útiköltségekhez, azaz megosztják a benzinpénzt az utazók. Az NFM szerint a fenti két, engedéllyel rendelkező típuson kívül személygépkocsival kizárólag szívességi alapon, minden juttatás nélkül lehet utast szállítani.

Forrás: Nol.hu


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek