A szombathelyieket nem kényezteti a sors: mesterséges Csónakázó-tavukban csak halak úszkálhatnak, klórmentes szabadtéri vízfelületet pedig legközelebb húsz kilométerre találnak. Aki marad, annak tehát marad: a Tófürdő.
Az aqua-sapiens leginkább a mediterrán égövön élne, azonban mivel a szárnya elcsökevényesedett (helyette úszóhártyát növesztett), kénytelen a lakóhelyéhez legközelebb fekvő vízzel telített gödörrel beérni. A telepekbe rendeződött városi egyedek tűrőképessége rendkívül magas, akár egy gyanúsan sárga folyadékkal feltöltött betonteknőt is hajlandóak ideiglenes élőhelyként elfogadni. Klórmentes szabadtéri vízfelületet (Rába folyó, a Vadása-, zalalövői- vagy a döröskei tó) pedig legközelebb húsz kilométerre találnak.
Egy nagy, furcsa folyadékkal töltött teknő
A szombathelyi aqua-sapiens a városi fedett uszoda udvarán elterülő kicsinyke gyógymedencét, vagy a Csónakázó tó melletti, Tófürdőnek kikiáltott strandot használhatja.
Az utóbbiban, nevével ellentétben, a felnőtt példányok hiába vágynak egy jó kis fürdőzésre: a langyos, enyhén bűzös sárga színű folyadék maximum a napolaj lemosására alkalmas. A rendelkezésre álló kifejezetten nagyméretű vízfelület ugyanis csalóka. A nyálkás betonteknőbe bepállott víz sekély, az úszás itt csak a nem tudók vagy a bizonytalanok számára okozhat örömet.
Ez az óriási medence, és a gyermekek számára létesített lábmosó a strand legelavultabb létesítménye. A szabadtéri zuhanyzófülkéket sem mostanában állították fel, bennük a mesterséges zuhatag pedig jéghideg. A szocreál vízcsapok, és az öltőzőknek kikiáltott fémládák azonban használhatók, és nosztalgiának sem utolsók.
A vízi nemzetség jellemzői
A Tófürdő nemzetségének különleges ismertetőjele a fröccsöntött strandpapucs. Ő a természet egyik legbékésebb jószága, a ragadozó életmód távol áll tőle, ideje zömét semmittevéssel, azaz napozással, kártyázással, és könnyen emészthető magazinok olvasgatásával tölti.
Fiatal egyedeik azonban szélsőségesek. Ha olyan helyet találnak, ahonnan csúszkálni vagy ugrálni lehet, ahol sorba kell állni, hajlamosak lesznek az agresszióra. Ilyenkor néha lökdösődnek, és az óvodában elsajátított sértő megjegyzésekkel zavarják el a gyengébbeket. Az állomány java ilyentájt izzó vörös vagy enyhén csoki színezetű.
Jót tesz a párválasztási ösztönnek
A közösségük normakövető, egységesen lenézi az eltérő, például a fehér vagy rózsaszín bőrváltozatot. Még az unokákkal érkező aqua-sapiens is párleső fajta. A fiatal hímek pajkosan, erejüket fitogtatva, csapatostul járnak-kelnek, a nőstények pedig kisebb csoportokban, általában napra kifekve, bódító olajfelhőbe burkolózva kelletik magukat. A sapiensekhez hasonlóan - nemre való tekintet nélkül - mint a normakövetésben, mint a sörben nem ismernek határt.
A hímek amerikai mintára hallatlanul praktikus, műanyag térdnadrágot, a nőstényeik bikinit (esetenként tanga-formára szabott, vagy régi típusú gatyaszerű alsót) viselnek. Különbözni is szeretnek, ezért a beszerzés helyétől függően változik a viselet stílusa. A sokszínűség jegyében: a helyi hipermarketek idei kollekciója, és a drágább, belvárosi sportboltokból származó darabok is fellelhetők.
A vízi faj is kasztosodik
Gondoskodók, tehát fészekrakók: törülközőkből, plédekből és polifomokból a fűre, vagy a betonteknő oldalában vackolnak. A tófürdő nemzetsége szerencsés, hiszen viszonylag nagy és gondozott kert áll a rendelkezésére. Ez fontos, hiszen faj gyűlöli, ha a tűréshatáson belül idegen egyedek sokasága lebzsel körülötte. Megfigyelhető, hogy a ranglétrán feljebb állók mesterséges árnyékadó ernyőt emelnek maguk fölé, családjukat matracokkal és labdákkal bástyázzák körbe.
Az alsóbbrendűek ellenben, ha telítődnek az UV- sugárzással egyszerűen a fák lombjai alá bújnak. Életcéljuk azért nekik is a barnulás, a szolárium-indiánok lekörözése. Emellett akadnak tevékenyebb alfajok is, akik kihasználva a tófürdő remek lehetőségeit a gyermekmedencében vagy a jégkori-pályán rúgják a focit. A hely éke a külön, sportolásra kialakított térség, ahol a strandbelépő ellenében például röplabdázni, teniszezni vagy ping-pongozni lehet. A csupaszságot kedvelőknek pedig még egy örömhír, őket elkerített zöldövezet, külön nudistarészleg várja.
A faj etetetése és itatása
Külön említést érdemelnek azon hangyaszorgalmú alfajok, akik az itt lebzselő sapienseket kiszolgálják. Akik az ócska fémbódék melegében fáradtságot nem ismerve sütik a lángost, igény szerint tekerik a papírvékony, előre kisütött palacsintát, csapolják a habos sört, és árulják a mirelit, agyonázott tengerit. A gyorsételeket árusítók sorából kiemelkedik egy fehérre meszelt, tornyokkal díszített kőépület, ahol sajttal töltött virslit, valódi sültkolbászt, pizzát és hamburgert kapni.
A vattacukortól műanyag vízimalom-maketten át a női hajdíszekig egyébként semmiben sem szenvednek hiányt. Az árak pedig - friss összehasonlításban, a Vadása környéki bódékhoz képest - messze barátiak.
pajzs
A szombathelyi Tófürdő minden nap 9.00-19.45-ig tart nyitva.
A belépőjegy 6 éves kortól egységesen 250 forint.