Van akinek arra is, hogy eltussolja félrelépéseit. De ha már ezért a "barát" sok pénzt kér, ráadásul egyre durvább hangnemben, akkor valami nem stimmel.
Még tavaly nyár végén kezdődött az a zsarolási ügy, amelynek nyomozását a közeljövőben fogja befejezni a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati osztálya.
Két kőszegi fiatalember áll a középpontban, akik ekkor zördültek össze. Az okokra, azonban mind az Ausztriában dolgozó sértett, mind a gyanúsított teljesen másképpen emlékszik.
A sértett elmondása szerint a gyanúsított tavaly augusztus óta fenyegette, s 200.000 forintot követelt tőle, mivel a sértett állítólag szexuális kapcsolatot létesített egy arab férfi feleségével. A pénzt esetenként fájdalomdíjként, néha pedig az ügy arabokkal való elrendezésének ellenértékeként szolgált volna.
A sértett valóban közelről ismerte a hölgyet, azonban a vele folytatott beszélgetés során kiderült, hogy férje részéről semmiféle fenyegetésről nincs szó. Nem csoda hát, hogy arra gondolt, hogy itt a "barát" maga akciózik. A fenyegetések meg is szűntek, amikor a gyanúsított egy másik erőszakos bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba került, ám majd áprilisi szabadulását követően ismételten elkezdődtek. A férfi egyre durvább üzeneteket kapott telefonon, amelyekben életét és vagyonát fenyegették (felgyullad a házad, horgászás közben beleesel a tóba...!) Végül hat ilyen üzenetet magnókazettára is rögzített és a rendőrséghez fordult segítségért. Így a rendőrök is tudták, hogy a követelt pénzt a zsaroló utasítási szerint Kőszegen, a Szabóhegy egyik elhagyatott parkolójában kellett letenni késő este.
A zsaroló meg is érkezett, de egészen más történetet adott elő a rendőröknek. E szerint ő adott kölcsön a jómódú sértettnek még tavaly 200.000 forintot. Abban is megegyeztek, hogy havi tízezer forint lesz a kamat. Ezt a pénzt szerette volna visszakapni, azonban a sértett nem akart fizetni, sőt fenyegette őt. Ő meg felvette a kesztyűt, s szintén elkezdett viccből fenyegetőzni, nehogy azt higgye megijedt. A kölcsön tényét a gyanúsított két ismerőse is megerősítette az eljárás során.
Ami biztos: a gyanúsítottat akkor fogták el a lesben lévő rendőrök, amikor a megjelölt parkolóban éppen a pénzt tartalmazó zacskót próbálta magához venni. Igaz, vallomásában azt mondat, hogy ő nem tudott a parkolóban lévő pénzről, csak körbenézett arrafelé este, hátha talál valami használható dolgot.
A nyomozást befejezését követően az ügyészségnek kell majd eldöntenie, hogy zsarolás, vagy esetleg önbíráskodás elkövetésének alapos gyanúja miatt emelnek vádat az előzetesben lévő gyanúsítottal szemben.
D.J.