Adócsökkentés nélkül semmi sem megy!

Ebben biztos az SZDSZ

A párt az egyszerűbb, átláthatóbb adórendszer kialakítására tesz javaslatot programjában. Első lépésben adóstoppot hirdetnek, vagyis mindennemű adónövelő javaslatra nemmel szavaznak.
A program legfontosabb pontja a személyi jövedelemadó mérséklése. Elképzelésük szerint a középső kulcs 2 százalékkal csökkenne, s ezzel együtt felső határa 2.5 millió forintra emelkedne. Így mindenki, aki havonta legalább bruttó 100 ezer forintot keres, számolhatna adócsökkentéssel, a felső határ megemelésével pedig elérhető, hogy kevesebb ember adózzon a legfelső, 38 százalékos kulcs szerint. A javaslat mintegy 7 ezer forint megtakarítást jelentene az érintettek számára. Azok számára pedig, akik 100 ezer forintnál kevesebbet visznek haza havonta, nem az adópolitika, hanem a szociálpolitika reformja jelentene megoldást.

Az úgynevezett LAP 2005 program az Egyszerűsített Személyi Jövedelemadó, az ESZA bevezetését is tartalmazza. Ezt az adózási formát az EVA-hoz hasonlóan mindenki szabadon választhatná. Aki ezt teszi, egész jövedelme után egyetlen kulcs szerint adózik, mely a tervek szerint 30-32 százalékos lenne.
Cserébe viszont le kell mondania minden adókedvezményről és szociális juttatásról. Az ESZA tehát adócsökkentést jelentene a magasabb jövedelemmel rendelkezők számára, ugyanakkor a szociális juttatások a valóban rászorulókhoz kerülnének.

Az SZDSZ javasolja a személyi jövedelemadó felajánlható kétszer 1 százalékának összevonását is. A polgárok szabadon rendelkezve ezzel az összeggel hatékonyabban tudnák támogatni az általuk választott egyházat vagy civil szervezetet.

A tervezett adócsökkentés forrásáról szólva az SZDSZ megyei elnöke, Németh Kálmán elmondta, a 3.5 százalékos gazdasági növekedés mintegy 750-800 milliárd forint többletbevételt hoz jövőre. Ennek egy része szolgálhatna a Liberális Adócsökkentés Programjának fedezetéül is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet