A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig több mint 420 millió forintot osztott szét a MagNet Bank
közel 800 társadalmi projekt javára.
Budapest, 2024.11.04. – A MagNet Bank ismét lehetőséget kínál ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket
támogató kezdeményezésén – a Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeknek
adományozhassanak a bank profitjából. A MagNet Bank védjegyévé vált KAP programban 2024-ben 108 millió
forint ajánlható fel a nonprofit szervezetek javára. Az ügyfelek a bank felületein keresztül idén 12 darab, nonprofit
szervezetek összefogására épülő csapatra és projektjeikre adhatják le voksaikat. Az ügyfelek rendelkezhetnek
akár terápiás gyógyító kert létrehozására, tanulási nehézséggel élő gyermekeknek fejlesztett projekt javára, az
állami gondozásból kikerült fiatalok életkezdési nehézségeinek leküzdésére, vagy akár állatvédő szervezetek
összefogásában létrejövő ivartalanítási programra.
A MagNet évről évre felhívja ügyfeleit közösségi részvételre. A KAP keretein belül a bank minden ügyfelének kezébe
(akin az előző üzleti évben nyereséget realizát) visszaad egy személyre szóló keretet a profitjából, melynek
felhasználásáról az ügyfél maga dönthet, rendelkezhet egy társadalmi ügy, projekt javára.
A KAP 2010. évi indulása óta eltelt időszakban eddig több mint 420 millió forintot osztott szét a MagNet Bank
közel 800 társadalmi projekt javára.
Az idei 108 millió Ft-os összegről több mint 60.000 ügyfélnek van lehetősége rendelkezni. A rendelkezési időszak
2024. november 27-ig tart.
Az ügyfelek az alábbi konzorciumok, és projektjeik közül választhatnak:
Adománytaxi Alapítvány és partnerei: Ötletfa Tanoda, Sámsoni Elevenek Egyesület, Megoldás a Biztonságra
Alapítvány, céljuk pedig az ország hátrányos helyzetű térségeiben helyi kisközösségi kezdeményezések
kapacitásfejlesztése,
Gólyahír Alapítvány és partnerei: BHRG Alapítvány, ONCO VR Alapítvány, céljuk egy online platform
létrehozása (Ugródeszka Akadémia), ahol örökbefogadó családok kapnak gyakorlati segítséget nehézségeik
leküzdésében,
Empátia Alapítvány és partnerei: Iskolakertekért Alapítvány, Mozdulj Közhasznú Egyesület, céljuk pedig egy
természetközeli oktatóbázis és terápiás kert létrehozása a Somogyári Gyógypedagógiai Intézményben,
Északi Támpont és partnerei: Igazgyöngy Alapítvány, Moviement Társadalmi Célú Filmgyártó Finanszírozó és
Terjesztő Alapítvány, céljuk pedig Toldon élő nőkkel rögíztett interjúk és diákokkal készített rajzok
felhasználásával Toldi lányok címmel animációs filmet készítése,
Hangya Közösség Alapítvány és partnerei: Safi Cicamenedék Alapítvány, Állatvédők Szövetsége, céljuk pedig
a kóbor állatok számának mérséklése ivartalanítás által,
Hintalovon Alapítvány és partnerei: Egy Sima egy Fordított Egyesület az Inklúzióért, KézenFogva Alapítvány,
céljuk egy olyan e-learning képzés fejlesztése, mely kifejezetten az SNI-s vagy beilleszkedési, tanulási és
magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekre, és a körülöttük lévő felelős felnőttekre koncentrál,
Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és partnerei: Lélekkel az Egészségért Alapítvány, Felsőoktatási
Tanácsadás Egyesület, céljuk segítséget nyújtani szorongással, öngyilkossági gondolatokkal magányosan
küzdő fiataloknak,
Menhely Alapítvány és partnerei: Oltalom Karitatív Egyesület, Utcajogász Egyesület, céljuk pedig sokrétű,
hiánypótló szolgáltatást nyújtani hajléktalan embereknek. Olyan segítő erőteret hozni létre közösen, mely a
nehéz sorsúaknak belső erőt, közösségi kapcsolódást, személyre szabott támogatással pedig konkrét
segítséget ad továbblépéshez,
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület és partnerei: PATENT, SZOMARO, Élménytár Tanoda, Van
Helyed Alapítvány, céljuk a hátrányos helyzetű fiataloknak eszközöket adjanak az erőszakmentes és
egyenlőségen alapuló párkapcsolatok kialakításához.
Skool (Technológiai Oktatásért Alapítvány) és partnerei: Csodaműhely Egyesület, Élmény Tár Tanoda, céljuk
oktatóképzést és táborokat szervezni, hogy a tanodás gyermekek, a hátrányos helyzetű fiatalok megkapják
azt a tudást, és inspirációt, ami segíti őket kitörni a generációs sémákból,
Szubjektív Értékek Alapítvány és partnerei: Faktor Terminál Egyesület, Oltalom Sportegyesület, céljuk az
hogy az állami gondozásbók kikerült fiatalok ne csak beilleszkedjenek a társadalomba, hanem erőt és
önbizalmat kapjanak a saját jövőjük építéséhez,
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és partnerei: AutiSpektrum Egyesület, Debreceni Zöld Platform, Közélet
Iskolája Alapítvány, az ő céljuk pedig megerősíteni a civil szervezeteket, mozgalmakat, és elsajátítani az
együttműködés képességét. A helyi civil szervezetek támogatásával megmutatni, hogy az aktív polgárok
képesek változást elérni, és hatni a közösségeikre.
A MagNet Bank Társadalmi Hatás és Közösségi Terület projektvezetője, Kökény Dalma elmondta:
„Úgy gondoljuk, hogy a világ fenntarthatósági és társadalmi kihívásaira a válasz a közösségekben, a közösségi
szerveződésekben rejlik, így igyekszünk a magunk pénzügyi eszközeivel ezeket támogatni, ösztönözni. Hiszünk
abban, hogy az erőforrások összevonása, a partnerségek, együttműködések kialakítása megsokszorozza a hatását
szinte bármilyen projekt esetében. Ezért idén is kétféleképpen helyeztünk hangsúlyt arra, hogy a KAP-on keresztül
támogatott szervezetek, nagyobb hatással tudjanak egy-egy probléma megoldásán dolgozni. Egyrészt idén is 10
millió forint az egy projektre gyűjthető maximális támogatási keret, másrészt a programba jelentkező szervezetektől
azt kértük, hogy legalább három szervezet összefogásában, úgymond konzorciumban dolgozzanak ki projekteket, és
együtt is vigyék végig azt. Már látjuk, hogy milyen izgalmas kapcsolódások jöttek ennek mentén létre, bízunk benne,
hogy az ügyfeleik is átérzik ezt, és döntenek arról, hogy melyik csapatnak adják a bank pénzét.”
A Közösségi Bank ügyfelei Netbankon, személyesen, telefonon keresztül egyaránt rendelkezhetnek a rájuk eső
nyereségrészről. A támogatható szervezeteket a Bank pályázati úton, civil szakértők segítségével választja be a
programba, ezzel is biztosítva azt, hogy az ügyfelek a legjobb szervezetek, legjobb projektjei közül választhassanak
szívüknek kedves ügyet.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
Pászka Petra
MagNet Magyar Közösségi Bank
Marketingvezető
+3620/253-2535
press_KUKAC_magnetbank_PONT_hu
WWW.MAGNETBANK.HU |
WWW.FACEBOOK.COM/MAGNETBANK
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.